Full Moon 2. rész

A temetés

Először köszönetet szeretnék mondani Fanninak, aki egyben az egyik múzsám is, aki pár ötlettel segített, hogy ez a fejezet megszülessen!:)
Köszönöm, örök hálám halálodig üldözni fog :)


Mikor bementünk a házba Jasper már várt ránk. Szerintem megérezhette a szomorúságunkat, mert ő is szomorúbb lett. Pedig mióta a Cullen családhoz tartozom azóta vidámabb, felszabadultabb, gondolom azért, mert már nem szomjazik rám! De mintha a mi fájdalmunk, részvétünk átjárta volna az ő testét is. Ami nem csoda, mert Jazz egy született tehetség, ember korában is karizmatikus személyiség volt, és mikor átváltozott vámpírrá, onnantól kezdve tudta irányítani, befolyásolni az érzéseket, érzelmeket...

- Jaj! - nyögött fel Jasper - ilyen erős részvétet még soha nem éreztem idáig. - Sajnáltam ilyenkor Alice szőke hercegét, mivel az én érzéseimet, érzelmeimet valahogy jobban érzékeli vámpír korom óta, mint a többiekét...

- Jasper annyira sajnálom! Előtted kicsivel türtőztetnem kellene magam! Sajnálom! - fakadtam ki bűntudatomba...

- Nem te tehetsz róla, Bella! Nem a te hibád! Semmi baj, már megszoktam... - köszönetképp odamentem hozzá és megöleltem...fél szemmel láttam, hogy Alice elmosolyodik. Tudja, hogy ez csak egy baráti ölelés, semmi más. Tudja, hogy nagyon szeretem Edwardot, és senki másért nem hagynám el! Közben megérkezett a család többi tagja is: Carlisle, Esme, Emmett és Rosalie is.

Carlisle jelenleg nem dolgozik a kórházba, mert a város meg Renée, anyám,úgy tudják hogy elköltöztünk Forks-ból. De itt maradtunk miattam. Főként Charlie miatt, meg Billy miatt is, akinek a fia Jake oda költözött hozzánk és nem akart apjától messze kerülni. Pénzre meg vámpíroknak nincs szüksége, habár az összes Cullen-nek volt egy csomó, de nem jelent sokat a mi fajtánknak, csak Jake-t és Nessie-t kell ellátni ennivalóval. Arra meg pénz bőven van.

Anyámat a 20 év alatt körülbelül háromszor láttam, mikor még újszülött vámpír voltam, és így nem tűnt fel neki, hogy nem öregszem semmit, hogy halhatatlan vagyok... Edward azt mondta, hogy elmondhatom neki a titkunkat, ha még meg akarom látogatni. Nem tudom mi lenne helyes... A napfényes Jacksonville-be nem biztos, hogy beveszi ezeket a "meséket", amik nagyon is valódik. Csak ránk kell nézni, és az emberek félnek tőlünk, de leesik az álluk azon, hogy milyen sápadtak, kecsesek és elképesztően gyönyörűek vagyunk...

Nehéz életet választottam abból a szempontból, hogy látom meghalni apámat, és anyámat, nem mintha ezt emberként ne éltem volna át... ha nem találkoztam volna Edwarddal, meg a többi Cullen-nel, és nem lennék most vámpír. De egy fajtánk bélinek az emlékei az örök életre megmaradnak, nem mint az egyszerű földiknek, akiknek a memóriájuk olyan mint egy szita...
Másrészről meg vámpírnak lenni nagyon csúcs dolog. Gyorsan futhatsz, szinte a széllel versenyzel, gyönyörű vagy, dallamosan cseng a hangod, és örökre élhetsz, azzal akit nagyon szeretsz...

Gondolataimban úszva visszamentem Edwardhoz, aki tárt karokkal várt. Jacob hátrább maradt, szinte be sem jött a házba. A feje lehajtva... sajnáltam az én legjobb barátomat.

- Részvétem! mondta együtt Esme és Carlisle...

- Jake?! Jake!? Hol van Jacob?! - kérdezte hitetlenkedve Emmett

- Jake?! - kiabálta egyszerre mindenki

- Edward, hallod a gondolatait? - kérdeztem csöppnyi reménnyel a hangomban

- Hallani hallom, de nem tudom merre tart...eltitkolja...de halkul, szóval messze járhat. Egy nagyon erős emlék pörög le mindig a fejébe... - várt egy kicsit, majd folytatta - Billy-re emlékszik vissza...

- Elment!? - Alice hangja egy oktávval magasabb lett, mint ahogy szokott beszélni

- Óóó... - hallottuk meg Renesmee hangját, és hirtelen mindenki odafordult és odasietett hozzá...

- Nessie?! Hallasz? Nessie?! -kicsit megpofozgattam az arcát hátha felébred...

- Nessie!? - sietett oda Carlisle is

- Csak elájult. - mondta
Bólintottam.

- Ugye rendbe jön? - kérdeztem tőle aggódva.

- Persze, kedvesem. Szorította meg a kezem Edward. - Csak elájult semmi más nem történt. Nem emlékszel te is mindig ájuldoztál? - kérdezett az emberi múltamról Edward

- De... - hagytam rá, és ha most nem lennék vámpír tuti biztos, hogy elvörösödtem volna...mennyivel jobb egy mitikus lénynek lenni...

- Hé Alice! Látod mikor tér magához Nessie? - kérdezte meg Rosalie

- Igen látom...de nem csak azt... - felelt Rose kérdésére. Üveges szemekkel nézett a jövőbe...- Azt látom, hogy... - hirtelen közbeszóltam:

- Jaj! Alice! Mondd már! Megöl a kíváncsiság! - mintha a vámpíroknak tudna valami ártani...

- Aki kíváncsi hamar megöregszik - kuncogott Emmett... Lám-lám még ilyenkor sem tud úgy lenni valahol, hogy egy poént el ne lőjön...
Vágtam egy grimaszt felé...

- Emmett... - szidta le Esme

- Jó jó...befogtam... - sértődött meg Emmett. Nem szerette, ha nem díjazzák a poénjait..de hát pont most kellett ezt elsütnie... Végül Alice törte meg a csendet:

- Azt látom, hogy... - várt egy másodpercig... - Bells biztosan tudni szeretnéd? - kérdezte tőlem és várta a választ

- Mondjad! - parancsoltam rá legjobb barátnőmre

- Hát jó... - egyezett bele, majd folytatta - Renesmee ha magához tér, utána Jake-et akarja megkeresni, és utánamenni... Azt nem látom, hogy megfogja-e találáni, vagy, hogy visszaérnek-e a temetésre, csak azt hogy elindul utána... - hadarta Alice. Általában, ha egy vámpír zavarban van akkor elkezd hadarni, amit talán egy ember nem is értene meg, mert neki túl gyors... - Figyeljetek! 5 másodperc múlva magához tér! - figyelmeztetett minket. Edwarrdal odamentünk hozzá, és megfogtuk a kezét. Mikor kinyitotta a szemét, felült hirtelen, majd kábán megkérdezte:

- Jaj, mi történt velem? - kérdezte zavarodottan a lányom

- Elájultál, mikor megtudtad, hogy Jake eltűnt. - előzött meg a válasszal Esme

- Ja, igen, persze, emlékszem... - mondta még mindig kábán... - Anya! - szólított meg - most el kell mennem, meg akarom keresni Jacobot - mondta Nessie lesütött szemekkel, mintha bűntudatot érezne, hogy itt kell egy kis időre hagynia minket...

- Rendben, menj csak! - előzött meg Edward a válasszal. Mi van, én lettem lassú, vagy túl sokat gondolkozom? Talán az utóbbi... De mikor a gondolataimból a jelenbe tértem, azt vettem észre hogy Nessie-nek már hűlt helyét találom. Pedig még akartam, neki mondani valamit...
Éreztem, hogy Edward a kezét végigsimítja a hátamon, hogy megnyugtasson, nem lesz semmi baj. Sóhajtottam egyet, majd az ajtóhoz siettem. Hátha még nem késő. Hátha még hall, bármi messze is eljutott már...

-De ha rátaláltál Jacobra, akkor próbáljatok meg visszaérni Billy temetésére! - könyörögtem. Ezután a földre rogytam. És ekkor meghallottam életem legszebb hangját, amelyet ezer közül is megismernék...

- Bella, drágám, jól vagy? - szólított Edward

- Fogjuk rá...Jake eltűnt, Nessie elment megkeresni...nem tudom mikor látom őket utoljára... ott lesznek-e a temetésen...

- Nyugodj meg szerelmem! - vigasztalt Edward - Nem lesz semmi bajuk. Nessie nagylány...tud vigyázni magára... Jake is... nem olyanok, hogy bajuk eshetne... - igaza volt, végül is Nessie félig vámpír, Jacob meg farkas... Istenem, Edwardnak mindig igaza van... Jó, hogy itt van nekem. De még mindig nem értem a sors miért ajándékozott meg ezzel a főnyereménnyel. De már nem adnám vissza! Sőt senki másnak! Önző vagyok, úgy ahogy ő is. Mert ez fordítva is így van. Mennyit mesélt nekem erről Edward mikor még halandó voltam...

Közben felmentünk a szobánkba. Ami Edwardé volt, csak át lett rendezve, és bekerült egy franciaágy, amit még Alice vett meg anno...

- Bella! Bella! - ébresztett fel engem Edward a bambulásból. Már két napja nem mozdultunk ki a szobából. Csak öleltük egymást. Mikor szólított belenéztem férjem méz arany szemeibe. Ilyenkor azt látom, hogy sugárzik róla a boldogság ha a karjai között tarthat. Ugyanez van velem is. Egymásnak teremtettek minket... Annyira szeretem, hogy azt fel sem tudom fogni. És megint abba a bűnömbe estem, mint ember koromban... Abba, hogy hihetetlenül kezdtem el viselkedni...

- Oh, Edward! - súgtam a fülébe, aztán szorosan magamhoz öleltem, majd belefúrtam az arcom a mellkasába és egy puszit nyomtam a nyakára. Szemén azt láttam, hogy nem érti, hogy miért csinálom ezt. Ezután ellágyult a szeme, és az ölébe vont. Majd megkérdezte:

- Mi a baj, Bella?

- Semmi bajom az ég világon! Most csak az jutott eszembe, vagyis azt próbáltam elképzelni, hogy mennyire szeretlek! De olyan nagyon, hogy el sem tudom képzelni! Láttam a csillogást a szemeibe

- Szeretlek! - lehelte, majd egy csókot adott a számra.

- Na szóval, azt akartam mondani, hogy Alice... - kopogtatás zavarta meg Edward mondókáját - jön...

- Gyere be! - Mondtam az ajtó másik oldala mögött álló Alice-nek, aki szinte kitépte az ajtót úgy jött be, teli vigyorral...

- Mitől vagy ennyire felspanolva? - kérdeztem Alice-től, mert nem értettem a hirtelen jókedvét... Néha irigyeltem Edwardot, hogy ő tud olvasni mások gondolataiba... Hmm.. az milyen egyszerű lenne...

- Láttam! Láttam! - Edward is mosolygott... Ő már tudja... Igazságtalanság... Habár én meg tudok olyat amit ő nem... Kvittek vagyunk. Rám ragadt Alice-ről a vidámság.

- Mit is?

- Jaj, Bella, kitalálhatnád...

- Bocs, most nem fog az agyam. Na hallgatunk, illetve csak én, mert Edward már tuti tudja, és megkopogtattam Edward fejét, mire Alice felvihogott...

- Azt láttam, mikor megyünk a temetésre, ugye nektek be kell menni Charlie-ért, és ott fognak rátok várni.

- Mármint Nessie és Jake? -Alice csak bólintott egyet. Nem tudom, de ez a hír feldobott, minden bánatom tovaszállt, csak nem tudtam mitől ilyen hirtelen...

- Sziasztok!- köszönt, és közben kopogott Jazz az ajtófélfán. Megvan a tettes... hát innen van ez a jókedv...

- Ha most nem bánjátok elrabolom Alice-t vadászni, mert ránkférne. - mondta Jazz nyugodtan

- Persze menjetek! - mondtam egyszerre Edwarddal, mire mindkettőnk dallamos nevetése felcsengett. Azt hiszem Jasper még mindig befolyásolja érzéseinket, mert minél távolabb került a szobánktól, annyival távolibbnak éreztem a boldogságot.

- Edward, kérlek mondd el azt amit Alice fejéből kiolvastál! - mire ő azonnal el kezdte nekem mesélni...



Eljött a temetés napja. Beszálltunk az ezüst Volvóba, amit mind a ketten megszerettünk. Charlie-t fel kellett venni, és mikor odaértünk, láttuk Jacobot és Renesmee-t. Szóval Alice látomása igaz volt.

- Jake! Jól vagy? Miért tűntél el hirtelen? - kérdeztem, mintha egy anyuka kérdezte volna, a gyerekétől, aki túl messzire barangolt el a sötét erdőben, méghozzá egyedül...

- Sajnálom Bella! Erre volt szükségem! Túl sok volt az nekem egy napra...

- Induljunk! - mondta Edward és kinyitotta nekem az anyósülés felöli oldalt. Charlie Nessie és Jake pedig hátra ültek.

Mire a La Push-i templomhoz értünk Carlisle-ék és a farkasok már vártak ránk, persze emberi formában. Üdvözöltük egymást. A régi egyezség törölve lett és a farkasok a vámpirok barátai lettek. Ezt Jacobnak köszönhetjük legfőképp. Ezután emberi tempóba bevonultunk a templomba...milyen ironikus...farkasok és vámpírok egy templomba... Végigültük az 1 órás misét, majd átsétáltunk a La Push-i temetőbe.

Szerintem nem nekem tűnt fel csak, hogy a pap remeg, dadog, és izzad. Ezek a jelei, ha egy ember fél a vámpiroktól normális esetbe. De itt nem csak vámpírok vannak, hanem farkasok, akik emberi alakjukban több mint 2 méteresek, és izmosak...

- Nyugodj békében Billy Black - mondta a pap

- Ha a pap már nem tud megnyugodni... - mondta Emmett kuncogva, és mindenkiből előtört a nevetés. De ez a poén mindenkinek váratlanul jött...

- Ejnye Emmett! Viselkedj! - szólt rá nevelő anyja Emmettre... A pap meg elvörösödött, aztán folytatta.

Mikor vége lett a temetésnek, haza szállítottuk Charlie-t pár órát időztünk nála, aztán mikor hazafelé száguldottunk a kocsiban, Nessie megszólalt:

- Anya... - szólított meg, de közben kereste a szavakat...

- Mondjad drágám. - Edward mellettem hirteleb felszisszent, majd próbálta megőrizni a nyugalmát kis sikerrel..

- Edward minden rendben? - érdeklődtem

- Ööö... persze semmi bajom - nem úgy tűnt mintha ez lett volna az iagzság, de ráhagytam.

- Csak azt akartam mondani, hogy ha hazaértünk, akkor szeretnék mondani valamit, ami midnenkit érint... Vagyis egy családi kupaktanácsot szeretnék söszehivni, ha lehet...

- Rendben összehívjuk a családot - helyeselt Jacob

Mikor haza értünk, már akkor éreztem azt, hogy Edward feszült, Nessie ideges. Úgy tűnik ez nem egy olyan " elengedem a fülem mellett" hír lesz... Alice tudván, hogy lesz egy nagy beszélgetés, ezért már mindenkinek elmondta, hogy mikor betoppanunk, legyen mindenki az ebédlőasztalnál. Alice Nessie-t most odatolta az asztalfő székhez és leült a sajátjára...

- Szóval... - kezdett bele Nessie - azért hívtam ide mindenkit, mert erről jobb ha mindenki tud. Ez egy fontos dolog. - Edward megmerevedett mellettem, és én vártam hogy mit fog mondani...

- Én..öö... - kezdte és torkán akadtak a szavak...