Full Moon 4. rész

Bocsánat mindenkinek, hogy ilyen későn írok, csak hát nagyon elfoglalt voltam, és leszek a következő hetekben, szóval mindenkitől elnézést kérek. És szeretném, ha kommenteket is írnátok a fejezeteimhez, legyen jó, vagy akár rossz... Csak, hogy tudjam, hogy szeretitek-e, vagy tetszik-e nektek...De köszönöm mindenkinek, aki olvassa, és aki rendszeresen olvassa. Eddig ez lett a leghosszabb fejezetem. Jó olvasást! :)


Kutatás


Mindenki felment Carlisle szobájába, csak én és Edward maradtunk lenn.

- Nem megyünk mi is fel? - kérdezte, miközben tett egy lépést a lépcső fele, mikor hirtelen visszarántottam magamhoz.

- Nem, mi a könyvtárba kutatunk - adtam ki a parancsot, mire elmosolyodott.

- Hozom a kocsit. - adott a fejem búbjára egy puszit, majd elsietett a garázs fele, én meg kimentem a tornácra addig. Nagyon szép idő volt Forkshoz képest, de a nap nem sütött... A madarak csicseregtek, lágy szellő fújdogált, ami a hajamat meglobogtatta. Csodás érzés volt. Lementem a lépcsőn, hogy odamenjek a kocsihoz. Edward lehúzta az ablakot, majd mosolyogva mondta:

- Hölgyem, a hintó előállt! - mondta tréfásan, majd megjelent arcán az a csibész féloldalas mosoly.

- Inkább Volvo!- nevettem fel, majd beszálltam Edward mellé, az anyósülésre. A motort életre kelt, majd átszáguldottunk az erdőn.

- Na és mit szólsz ehhez?

- Mármint, mihez? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Hát, hogy Nessie...terhes...

- Hát...szerintem nem lesz semmi baja - elcsuklott a hangom az utolsó szónál - remélem... - tettem hozzá

- Remélem...Reméljük....

- Szerinted egy félvér meg tud halni például egy olyan szülésbe, ha neki olyan lesz...mint az enyém volt? - az utolsó pár szót suttogva mondtam, és Edward beleborzongott az emlékbe, majd megfogta a kezem, mintha egy rossz álom lett volna, és meg akarta volna tudni, hogy tényleg mellette vagyok-e...

- Nem tudom... - mondta kicsit dühösen

- Lehet ők sem akartak gyereket...még...nem tudom... - hoztam fel ezt az enyhe érvet, hogy védjem Nessie-t, meg Jacobot.

- Én egy csöppet sem bántam meg Renesmee-t - mondta Edward vigyorogva, majd gyorsan hozzátette - Igaz, nagyon megijedtem, mikor ott a szigeten felvetetted a telefonba Carlisle-nek, hogy terhes lehetsz-e, vagy hogy az vagy-e már... És, hogy most már, minden jól alakult - gyöngéden megszorította a kezem - nem bántam meg semmit. De tudnod kell, hogy Nessie rád hasonlít...a szemei, tiszta te, mutatott játékosan rám.

- Szerintem meg inkább rád hasonlít - jegyeztem meg - Vörös hajam nem nekem van, hanem neked - beletúrtam Edward hajába

Közben odaértünk a könyvtárhoz. Edwarddal olyan gyorsan repül az idő...Az idő...amiből szerencsére rengeteg van, vagy még annál is több. Ez a gondolat mindig mosolyra késztetett. Hozzá kell tennem, hogy ez a kocsi, ugyanaz, mint 20 évvel ezelőtt. Azért nem cseréltük le, mert sok szép emléket, emlékeket őriz...Kiszálltunk a Volvóból, majd Edward mellém lépett és én meg belecsúsztattam a kezem az övébe. Így kéz a kézben indultunk el a bejárati ajtóig, mikor hirtelen lecövekeltem. Nagyon gyorsan suhant át valami az agyamba...hirtelen...egy felismerés...mi van, ha? Mindent elrontottam? Megint az én hibám lesz...Hogy magyarázom ki? Gyorsan körbenéztem, az utcán nem láttam senkit, egy kicsit, nagyon kicsit, de megnyugodtam. Edward nem értette miért cövekeltem le úgy mint egy karó

- Mi a baj, Bella? - kérdezte meg lágy, selymes hangon. Elengedte a kezem, de csak azért, hogy két tenyere közrefogja az arcom.

- Neked még nem ugrott be? - néztem rá, az arcom a kétségbeesettségről árulkodhatott, mert Edward arca gondterhelt lett...

- Nem, minek kellene? - zavarodottsága kézzel tapintható volt.

- A..a..titok! - csak ennyit bírtam kinyögni.

- Nincs titkom előtted Bella! - mondta még mindig értetlenül. Hát nem fogja fel?

- Jaj, nem erre gondoltam!

- Akkor mire? - vágott bele a szavamba

- Hát..hogy - leblokkoltam...Mi van ha összefutunk egy régi ismerőssel? Vagy meglát minket valaki, aki fel ismer minket? Akár Edwardot...akár engem! Nem! Nem! Nem! - Nem kellene itt lennünk, vagyis egy bizonyos értelemben! Az emberek...! Azt hitték elköltöztünk, nemde? És ha meglát minket valaki, lehet, hogy felismer, vagy egy régi ismerőssel összetalálkozunk? Akkor mi lesz? Mit mondunk neki, nekik? Hogy-hogy... vámpírok vagyunk és nem öregszünk meg soha?!?!
Nem! Nem! Nem! Nem! Valamit tennünk kell Edward! - törtek ki belőlem nagyon gyorsan a szavak. Edward keze lehullott az arcomról. Lám ő nem gondolt erre... De valami baj lesz érzem... Edward arca hirtelen lett ijedt, és reménytelen. Léptek zajára lettünk figyelmesek.És Edward csak ennyit bírt kinyögni:

- Mike! - mondta zihálva, majd gyorsan befutott a fák közé, engem otthagyva. Pajzsomat kiterjesztettem rá, hogy halljam a gondolatait.

- Bella, most már ne gyere ide, mert téged meglátott. Találj ki gyorsan valami hihető mesét. Sajnálom, hogy előbb nekem nem jutott az eszembe, hogy nem kellene idejönni..sajnálom.

- Nem a te hibád, Edward. Ne marcangold mindig saját magadat! Ezt én szúrtam el...én mondtam, hogy jöjjünk ide. Én sajnálom. Ne aggódj, majd csak kitalálok valamit - próbáltam biztatni

- Én bízok benned, mindig is bíztam. Találj ki valamit, ha kell itt vagyok, gondolaton keresztül. Légy ügyes. Szeretlek!

- Énis - ezzel a gondolattal lezárult gondolatbeli párbezsédünk, habár a pajzsom rajta hagytam.

Egyre közelebbről hallottam Mike lépteit. Gyorsan elfordultam, hátha nem vesz észre, de pechem volt. Egyenesen, habár bizonytalanul is, de közeledett felém...Bella, gyorsan találj ki valamit - szólt egy hang a fejembe, a belső hangom... Lassan, de megfordultam, mert éreztem Mike tekintetét a hátamon. Fura volt, h Mike idősebb lett, habár megmaradtak a régről ismert vonásai, de öregedett. És pár kilót is felszedett, habár nem volt dagi.

- Bella...? - nyögte ki Mike, de mintha kételkedne magában - Ho...Hogy lehet az, hogy még mindig ilyen fiatal vagy? Nem kellene neked is idősebbnek lenni? - kérdezte elpirultan, de zavarodott volt. Láttam, hogy nem hisz a szemének, de igen én mégiscsak ennyi idős vagyok, és itt állok vele szembe, de nem mondhatom el neki az igazat..soha! Bella találj ki valamit!- unszoltam magam.

- Ömm...Jó napot! - mondtam Mike-nak, akinek elkerekedtek a szemei. Edward képességének köszönhetően hallhattam a gondolatait. Ez Bella? A hangja is ugyanaz, csak kicsit csilingelőbb. De lehetetlen, lehetetlen, hogy ő Bella legyen! Gyönyörűbb, mint valaha! Istenem! - Én nem Bella vagyok - tettem hozzá gyorsan, mielptt gondolatai más irányba forduljanak - hanem a nevem ... - Gyorsan pörgesd meg az agytekervényeidet! Mondtam magamnak. - Marie. A nevem Marie - hirtelen a harmadik nevem ugrott be. - Bella az édesanyám volt, lehet, h vele téveszt össze. Nagyon hasonlítunk egymásra... - Mike hitetlenkedve pislogott egy párat

- Elnézést Marie - sütötte le Mike a szemét - Tényleg összetévesztettelek Bellával. Ő hogy van?

- Jól, köszöni szépen! - soha jobban, gondoltam magamba. - Majd mondom neki, hogy összefutottam egy régi ismerősével.

- És te, hogy, hogy itt? Bella és Edward is visszajött? - kérdezte, de Edward nevét, furcsán és féltékenyen mondta ki, de mikor rólam volt szó, akkor egy kis reményt éreztem a hangjába.

- Ömm..nem, csak én! Vissza akartam jönnie, meglátogatni Charlie-t és megnézni, hogy hol éltünk, hol születtem. 2 évesen kellett elhagynunk Forks-ot. Nem sokra emlékszem. Charlie-t meg nagyon régóta nem láttam. Többnyire miatta jöttem fel. Meg majd felkeresem a Cullen házat - motyogtam

- Talán segítsek megkeresni? - ajánlotta fel Mike - A könyvtárnál vagy, rossz irányba jöttél

- Charlie már eligazított mondtam gépiesen - De azért köszönöm, és igen, tudom, hogy nem erre kell menni a házhoz, amúgy meg már úgyis voltam ott. Most a könyvtárhoz jöttem. Biológia órára egy kiselőadást kell tartanom a..a... - vámpirt nem mondhatok... - a farkasokról.

- Á, értem! - mondta, majd tekintete a csilli-villi ezüst Volvón maradt. Edward gondolataiból pár szót kaptam el: Upsz! Elfelejtettem! Sajnálom! de most nem oda figyeltem, lefoglalt a hazudozás...

- Edward Volvója? - húzta fel gyanakvóan a szemöldökét Mike. Ennyi mindenre emlékszik még?

- Ömm..igen, apu kocsija. Vagyis az enyém. Megkaptam születésnapomra.

- Értem, szóval akkor hány éves is vagy? - gyors felszámolás, majd kinyögtem a végeredményt.

- 18 - Mike gondolatai megint elkezdtek fantáziálni : Húú, gyorsan szült Bella. 20 év korkülönbség...az...Jaj, Mike, hagyd ezt abba, ott van neked Jess. De Marie olyan, olyan gyönyörű, és annyira hasonlít Bellára...no meg Edwardra...az a sápatag bőr, mézarany szemek...gyönyörű. Ebből megtudtam, h Mike és Jessica együtt vannak, vagyis lehet össze is házasodtak...

- Elnézést, de nekem sietni kell, Charlie-nak még főznöm is kell, és még kutakodni is szeretnék, de örülök, hogy találkoztunk Mike! - tényleg valamelyest örültem neki.

- Honnan tudod a nevem? Hisz nem is mutatkoztam be... Mégis Bella lenne? Hallottam meg a gondolatait, upsz egy hiba megint becsúszott... De ez nem lehet...ilyen nem lehet...

- Ehem..anyu fénykép albumába van önről pár kép - olyan fura volt magázni, most olyan idős lehetnék, mint ő... - Tudta, hogy nagyon kicsit változott? Simán fel lehet ismerni. - adtam neki, egy hihető választ, amibe úgy látszik bele is törődött...

- Értem már

- Akkor jó. Örülök, hogy találkoztunk - mosolyogtam Mike-ra.Nem gondoltam volna, h a sulis barátaimmal összefutok még az életbe...

- Én is örültem, Marie! - valahogy az utolsó szót, a "nevem" olyan furcsán ejtette ki.Majd megfordult és elment. Edward megvárta míg látó és halló távolságon kívül kerül és csak akkor jött ide hozzám.

- Ügyes voltál! - karolt át Edward, majd egy puszit nyomott a számra.

- Kösz, na gyere menjünk be! - fogtam meg a kezét

- Bella, inkább te menjél. Lehet, hogy bent is lesz valaki...valaki ismerős. És neked már van egy jó magyarázatod. Én nem tudtam volna ilyet kitalálni.ÉS nem is tudnám kimagyarázni magam... Na menjél - tolt előre Edward - Én itt kinn megvárlak.

- Jó, rendben. Sietek! - beléptem az ajtón. Hál' istennek, már nem a régi könyvtáros volt.

- Jó napot! Segíthetek? - lépett hozzám a hölgy

- Nem köszönöm! - mondtam majd otthagytam. Mindent gyorsan végignéztem. Vámpír létemre sikerült gyorsan végeznem. Semmit sem találtam... egy quileute könyvet vagy legendát sem...semmit! Talán otthon a többiek jutottak valamire.

- Viszont látásra! - köszöntem el illedelmesen, majd becsaptam magam mögött az ajtót Edward a kocsiban várt rám. Idáig hallottam, hogy a Claire de Lune-t hallgatja. Ezt a számot nagyon imádom. Elmosolyodtam. Gyorsan beszálltam a kocsiban. Edward arca furcsa volt.

- Be kellene szerezni egy sötétebb üveget - mérgelődött

- Mégis miért?

- Mert sok ember megbámulta a kocsit, és volt közte pár ismerős arc, és ismerős is! - mondta az orra alatt

- Értem, majd elmegyünk és veszünk - raktam a kezem a vállára, majd megsimítottam. Edward indított, és már száguldottunk is az utcákon.

- Találtál valamit? - kérdezte pár perc múlva

- Sajnos nem. Most már csak abban reménykedem, hogy otthon a többiek több szerencsével jártak. Ha pedig nem, akkor talán Jacobéknál, vagy a La Push-i könyvtárba is körülnézhetünk. Feltűnt, hogy Edward valamiért rossz kedvű.

- Mi a baj, Edward? - beletúrtam a hajába, ami mindig mosolyra készteti, de most nem... Mi lehet vele? Elszomorodtam...Ha ő vidám én is vidám vagyok, ha szomorú én is az vagyok.

- Hát...most meg majdnem lebuktunk a kocsi miatt... Erre járt Jessica - a nevét enyhe undorral ejtette ki

- Hogy mi? - tágult ki a szemem a rémülettől.

- Igen..erre járt...lehet Mike küldte, hátha Jess jobban felismeri, vagy nem is tudom. De egy sötétített üveget tényleg nagyon hamar be kell szereznünk, ha városi kiruccanásokat szeretnénk tenni.

- Jó, beszerzünk - hagytam rá, de most jobban érdekel ez a "majdnem lebukás". - De meséld tovább Jess meglátta a Volvót és...?

- És...közelebb jött. Szerencsére mikor meghallottam a gondolatait, akkor gyorsan bementem a fák közé. Így nem látott semmit, csak az üres kocsit. Akkor elindult a könyvtár felé, de mielőtt rá tette volna a kezét a kilincsre meggondolta magát. És elment. - hangosan fújtam ki a levegőt.

- Igen én is igy vagyok ezzel... - rám mosolygott, de még midnig szomorú volt. Nem engedhetem, hogy megint saját magát okolja a történtekért.

- Edward - szólitottam meg, majd rámnézett. - Ez nem a te hibád, nem te tehetsz róla. Hányszor mondjam el neked? Én akartam idejönni. Mindenért én vagyok a hibás. Kérlek ne okold magad.

- Köszönöm, hogy segitesz kimenteni, de a Volvóval nem álltam alrébb egy eldugodtabb helyre. Lehet, ha innen elmentem volna, akkor Jess nem gyanakodna. A gondolatai azt sugallták, hogy gyanakszik... ez az én hibám!

- Nem! Nem ! Nem a tied! Nem te tehetsz róla, h ilyen jó kis kocsid van - löktem meg a vállát, mire felnevetett. Szerencsére feloldódott.

- Köszönöm - szoritotta meg a kezem

- Mégis mit?

- Hát, hogy itt vagy velem, és segitessz nekem! Ezért örökké hálás leszek neked.

- Nem tesz semmit! Mindig itt leszek veled! Örökre!

- Igen örökre. - mosolyodott el Edward, majd arcomat egyre közeledett az övéhez, nem számitott most, hogy vezet... Semmi sem számitott, csak én és ő. Megcsókoltam, majd visszahúztam a fejem, hogytam had vezessen. Ekkor már az erdőnél jártunk. Esme már a verandán várt minket.

- Sziasztok, találtatok valamit? - a hangjából érezni lehetett, hogy nagyon reménykedik.

- Nem sajnos.. - rázta meg Edward a fejét.

- És ti? - kérdeztem meg Esmétől.

- Sajnos mi sem. Ezért Nessie-ék elmentek a Jacobékhoz hátha ott van valami. Ugye mi múltkor is feltúrtuk a házat, mikor terhes voltál Bella, de akkor nem találkoztunk ilyennel, de azért a biztonság kedvéért újra kutattunk.

- Akkor felhivom őket, hátha találtak valamit. - megfogtam Edward kezét és behúztam a házba.

- Nincs nála a telefonja, itthon hagyta! - mondta utánunk Esme

- Köszi, akkor felmegyünk, ha van valami szólj! - mondta Edward

- Gyere, menjünk! - biccentettem a fejemmel a lépcső fele. Edward egy aprót bólintott. Edwad kinyitotta előttem az ajtót, majd én az ágyon helyet foglaltam.

- Még midnig azért vagy düsös magadra, vagy valami másért? - kérdeztem meg szerelmemtől, mert láttam rajta megint valamit.

- Hát tudod...nem is tudom, hogy mondjam el, de Jess az elejétől kezdve csúnya gondolatokat zúditott rád. Egyrészt azért, mert én téged választottalak - ekkor megjelent arcán aza féloldalas mosoly - nem, nem is egyrészt. Ezért. No, meg azért, mert az elején, mikor Forksba jöttél, minden srác, téged akart. Mike, Eric, Tyler...És most mikor látta a Volvót, eszébe jutottál, és megint átkozódott rád...

- Jajj Edward! Hagyd a múlt árnyait! a Jelennel foglalkozz! - bár mostmár megértettem miért viselkedett velem mindig furán Jessica.

- Igaz is... - kivillantotta ragyogó fogsorát és felkaptt az ölébe. Igy voltunk pár percig, majd meghallottuk a telefont. Esme vette fel és miután letette mindenkit szólitott.

- Bella! Edward! Alice! Rose! Jazz! Emmett! Carlisle! - És már lenn is voltunk. - Nessie kérte, hogy menjünk át segiteni, mert egy csomó könyv van. Némelyik más nyelven, és nem értik - az utolsó mondatot Carlisle-nek szánta, ő pedig aprót bólintott.

- Rendben, akkor ne várakoztassuk őket tovább! - monda Carlise, és elindult a garázs felé Esme-vel az oldalán. Mindenki követte a példáját, kivéve mi, mert mi kinn álltunk meg kocsival.
E miatt elsőként értünk oda. Alig fért el a 4 kocsi. A kis butusok külön jöttek... Nem baj, jót nevettem rajtuk. Benyitottam.

- Jacob, Renesmee, hol vagytok? - kérdeztem

- Itt a szobában - hallottam meg Jacob hangját a dolgozószobából. Mindneki elindult a hang iráyába. Az ajtó nyitva volt. Olyan érdekes volt nézni, ahogy Jake belemélyed a könyvekbe. Vissza tartottam egy kitörni készülö kuncogást. Odasétáltunk a könyvkötegekhez, majd felemeltem egy jókora poros piros szinú könyvet, aminek a cime: A Farkas Legendák. Majd mindenki belemerült a könyvekbe.

- Találtam valamit! - mondta önelégülten Emmett.

- Na olvasd! - sürgette Edward

- Hát...a könyv azt irja, hogy ilyen még nem fordult elő, de feltételezések vannak róla. De lehetséges az, hogy miver félvértől, szóval félig embertől félig vámpirtól és farkastól származik a gyerkőc, szóval benne negyedrészt vámpir és negyedrészt emberi, és félig farkasi gén lenne. De ami rédekes, hogy félig farkasgén van illetve lesz benne, attól még nem a farkassághoz húz az egész. De még ir róla valamit, hogy... - habozott Emmett, én a lábammal doboltam a padlón...szóval hamar folytatta - Tud aludni, enni bármit, legyen az: emberi étel, vér, vagy akár nyers hús. Nem csillog a napfényben, viszont gyors mint egy vámpir, és ami nagyon különös, hogy választhatja a farkasságot ha akrja. - mindneki megkönnyebbült

- Hmm.., - mondta Carlisle ez érdekes. És mit ir a születésről?

- Ja, igen, erről majdnem megfeledkeztem - mondta Emmett, majd lesütötte a szemét. Ez rá nem volt jellemző. Talán most a sok elmondott viccet, akarta jóvátenni... - Hát Emmett megkereste a bekezdést, majd mikor megtalálta elkezdte felolvasni. - A szülés nem veszélyezteti az anyát. Mert ő ugye halhatatlan. A terhesség hossza kábé 7, 7 és fél hónap - Nessie már nyitotta ki a száját, de Emmett felemelte a kezét - Ha azt akartad volna megkérdezni, hogy miért iylen rövid- mosolyodott el Emmett- akkor a válasz... - Emett rám majd Edwardra nézett - hogy ugye benned vámpir vér is folyik, illetve gén.

- Hát, kösz! - mondta Jacob, majd odament Emmetthez, és megveregette a vállát. Majd odafordult Renesmee-hez. - Tudom, hogy nem ez a megfelelő alkalom erre, de most hogy mindneki itt van szeretnék krédezni tőled valamit. - Alice örömében elkezdett tapsikolni, Edward pedig örömében felnevetett.

- Jólvan na! - pirult el Jake - Nem lehet mindenki jövőbelátó és gondolatolvasó - mutatott ujjaival Alice és Edward felé - Na szóval Renesmee Carlie Cullen - habozott majd folytatta....




A következő rész nem tudom mikor lesz fenn, mivel megint megyek el, utazok el. Bocsi mindnekinek!