kedd, december 08, 2009

Full Moon 14. rész

A vámpír élet hátrányai

(zene ajánlatok: New Moon soundtrakról: Slow life meg a No sound but the wind)

- Nem! - ordítottam föl. Ezután minden olyan gyorsan történt. Edward lefogta Jane-t, aki morgott, a többiek is megérkeztek, és amikor meglátták, hogy baj van, a segítségünkre siettek. Besegítettek Edwardnak, én pedig hirtelen megfordítottam Jason-t. Próbáltam elővenni a nyugodt hangomat, ami félig-meddig sikerült is.

- Szia. Hogy vagy? - kérdeztem a kikerekedett szemekkel álló Jason-től. Közben egy pillantást vetettem Edwardékra. Vagyis már csak Edward állt ott, mert a többiek elvitték a suli közeléből Jane-t. Milyen jó, hogy ilyen közel van az erdő... - gondoltam. Edward oda jött, és átkarolta a derekamat.

- Ö - csak ennyit tudott kinyögni

- Hé, jól vagy? - tette Edward a kezét a megszeppent fiú vállára

- Figyelj, ez nem az aminek látszik... - magyaráztam. - Jane-nel szakított a barátja tegnap. Azóta nagyon ki van. Mondtuk neki, hogy ne jöjjön suliba... - találtam ki egy hihető történetet - És szerintem ez most neki gyors volt, a tegnapi után. Ne haragudj rá! - mondtam

- Ööö.. oké. Értem. De... - hallgatott el

- De? - kérdezett vissza Edward

- A szeme fekete lett! Nem láttátok? És az a morgás... - borzongott meg - Ennyire maga alatt van? - érdeklődött. Mi csak bólintottunk.

- Nem lett az fekete. Nem tudom mit láthattál - csóválta meg a fejét szerelmem

- Huh.. - túrt a hajába Jason - Elment az eszem?

- Kétlem - nyugtáztam - Csak megijedtél, vagy nem is tudom. Ilyenkor az ember mást lát...

- Lehet... vagy csak ennyire látszik rajtam a reménytelen szerelem? - pirult el, mikor megtudta, hogy ezt hangosan is kimondta

- Lehet - nevettünk fel egyszerre Edwarddal

- Uh... tényleg megbomlott az agyam. Ti sem jöttök ma suliba? - kérdezte

- Szerintem nem. Majd Carlisle ad igazolást. - villantotta meg vakítóan fehér mosolyát Edward

- Jó nektek - sóhajtott fel reménytelenül. - Nektek a nevelőszülőtök orvos... Én meg néha, ha beteg vagyok, anyám suliba küldd.

- Hát, akkor szólj, és Carlisle biztos segít neked. - mondta Edward kedvesen - De nekünk most mennünk kell. - Szia!

- Szia Jason. - köszöntem el.

- Sziasztok. És köszönöm. - mondta, de mi már a kocsiban ültünk.

- Haza mentek? - kérdeztem miután beszálltam az anyusülésre

- Igen. - mondta Edward, és már indította is a kocsit. - Ez nem sokon múlott... - fújta ki a levegőt. - Még, jó, hogy olyan gyorsan kapcsoltál - mosolygott rám

- Hogy, én kapcsoltam először? - kételkedtem - Nem te?

- Nem... - rázta meg a fejét - Most a gondolatolvasást is kikapcsoltam.

- Hogy-hogy?

- Minek? - mosolygott, de a szeme nem. Utálom amikor szomorú, és most ez ellen tudtam is tenni, mert tudtam, hogy mi bántja. Kiterjesztettem a pajzsomat, de nem vett észre változást, mivel kikapcsolta. Már a Cullen ház felé vezető úton voltunk. Fél percbe telt, és mire megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk a ház fele. De mielőtt benyithattunk volna, megállítottam a verandán. A fejembe már készen volt a terv.

- Várj. Te is érzed? - szagoltam a levegőbe

- Mit kellene? Az esőn kívül, most nem érzek semmit. De te milyen szagot érzel? - nézett rám kíváncsian.

- Mind egy. Akkor biztos csak beképzeltem. - ráztam meg a fejem

- Néha, olyan bosszantó, hogy nem tudok olvasni a gondolataidban... - ráncolta össze a szemöldökét. Én pedig magamba mosolyogtam.

- Gyere, nézzük meg, mi zajlik odabent. - mosolyogtam rá. Megfogtam a kezét, és kinyitottam az ajtót. A nappaliba már ment a beszélgetés.

- Jane! Jane! Nyugi! Nem történt semmi! - hallottam meg Alice hangját. Mikor beléptünk a nappaliba minden szem ránk szegeződött.

- Sajnálom - suttogta Jane és arcát a kezébe temette

- Nem történt semmi. Ahogy láttam Edwardék lerendezték az ügyet. Így van? - nézett felénk Alice

- Igen. Azt hiszi, hogy szakítottál a barátoddal, és azért vagy magad alatt - mondta Edward, majd átölelte a derekamat

- Köszönöm. - hálálkodott Jane - Legközelebb elmegyek vadászni. Bármi legyen is. És akkor én most azt hiszem megyek kiszellőztetni a fejemet, és keresek egy medvét. - mondta. Felállt a fotelből, és kiment a házból.

- Nem sokon múlott. - sóhajtott Carlisle - De még meg kell tanulnia kezelni. De ha megbocsátotok, nekem vissza kell mennem, mert egy műtétem lesz.

- Persze, menj csak! - mondta Esme és egy búcsúcsókot lehelt szerelme ajkaira

- Holnap napsütés lesz. Nem mehetünk suliba. - csilingelte a család időjárás jelentője

- Remek - vidult föl Jacob - Nessie, akkor lemegyünk a La Pushi strandra? - kérdezte

- Aha, hozom a cuccom. - mondta a lányom, és felsietett. Fél perc múlva már lent volt Jake mellett. - Mehetünk. - mondta fülig érő szájjal

- Sziasztok! - köszöntek vegyszere - Majd jövünk!

- Jó szórakozást! - mondtam - Vedd már észre! Vedd már észre! - hajtogattam magamba ezért észre sem vettem, mikor Alice elém lépett.

- Hidd el, ki fog bújni a bőréből. - vigyorgott rám. Először nem értettem mire, céloz, majd lesett: ki fog bújni Edward a bőréből, ha visszakapcsolja a gondolatolvasói képességét.

- Remélem is. - vigyorogtam

- Nyugi. Nem sokára... - csilingelte - De mi most felmegyünk Jasperrel, mert nézünk babadolgokat.

- Babadolgokat? - húztam föl az egyik szemöldököm.

- Tudod... babaágy, etetőszék satöbbi... - forgatta meg a szemeit Alice, majd elnevette magát - Nem sokára -mondta sejtelmesen, majd rám kacsintott. A következő pillanatban, már eltűntek a lépcsőfordulóba.

- Mi volt ez a titkos beszélgetés? - lépett elém Edward

- Mármint mi? - vigyorogtam és leültem a kanapéra

- Az előbbi beszélgetésed Alice-szel. - ült le mellém

- Tudnád, ha használnád a fejed - fogalmaztam kétértelműen - Szerintem, most Alice el van foglalva, igy nem biztos, hogy figyel a gondolataira... - nyomtam meg az utolsó szót. - Jaj, "kapcsold" már vissza! Habár nem tudom, miért rossz neki, annyira, hogy nem hallhatja a gondolataimat. Én se hallom másokét... És meg vagyok nélküle...

- De én nem - mondta vigyorogva. Ez most hogy jött ide? - Úgy jött ide, hogy én mindenki gondolatát hallom, csak a tiedet nem. Nekem az a normális ha hallom azokat... - miközben mondta, rájöttem, hogy a gondolataimra válaszol. Ez a tény egy mosolyt csalt az arcomra - Köszönöm, köszönöm - suttogta miközben megölelt és az ölébe húzott. Elvesztünk egymás tekintetében. Edward arcáról a mosoly levakarhatatlan volt. Nem tudom meddig ülhettünk ott, mozdulatlanul, de egyszer csak Alice felsikított, Edward pedig megmerevedett. - Nem, nem, nem! - szorított magához jobban

- Mi történt? - aggódóan néztem a meggyötört mézarany szemekbe - Edward! Mondd el! - arca szomorú lett, de még mindig nem mondta el mi történt...

- Bella! - hallottam meg Alice hangját a hátam mögül. Rápillantottam. A szeme üveges volt. Valamit látott. - ugrott be. - Valami olyat, ami borzaszó... - El kell mondanom valamit. Ez az egy titok volt, amit én és Carlisle tudtam csak. Én nem önszántamból tudtam meg. Egy látomásba láttam. Elmondtam Carlisle-nek, aki a lelkemre kötötte, hogy erre tilos gondolnom, és ne említsem meg senkinek. Carlisle-nek az egyik betege rákos volt. Carlisle-t megkérte, hogy ezt ne említse meg senkinek. Főleg ne egy embernek, mert nem akarta, hogy aggódjanak érte. Megműteni nem tudták, mert a rák szét terjedt a testében. Néhány hete megtámadta az ember szívét - hallgatott el Alice - és ma meghalt - "zokogott" föl Alice, és Edward is szorosabban fonta körém karjait.

- Alice ki ez a beteg? Ki vagyok én neki? Hogy köthető ez hozzánk? - értetlenkedtem. Ekkor le jött Jasper fájdalomtól eltorzult arccal.

- Bella, ő - habozott - Istenem de nehéz elmondani....

- Mondjátok ki! - mondtam, de éreztem, hogy nem akarom hallani. - Ki volt az a rákos beteg?

- Charlie. - suttogta Alice

- Mi? - kerekedtek ki a szemeim. - Nem! -ordítottam föl - Nem! Nem! Nem! Az nem lehet! - zokogtam könnyek nélkül. - Charlie egészséges volt!

- Azt csak neked mondta... Részvétem. - ülte le mellénk Alice. Fejemet Edward mellkasába temettem. Egész testem rázkódott. Nem! Charlie nem halhatott meg! Nem! Lehetetlen. Miatta jöttem Forksba! Ha ő nem lenne, én se lennék itt... Neki köszönhetek mindent! Miért nem töltöttem vele több időt? Miért kellett anyának elválnia? Egy boldog család lehettünk volna. Forksba nevelkedhettem volna. Előbb találkozhattam volna Edwardékkal is... De Nem! Képtelen vagyok elhinni, hogy az apám meghalt. Hogy nincs többé. Hogy soha nem látom újra, életben. Nem! - ordítottam gondolatban. Éreztem, hogy Jasper használja a képességét. Éreztem, hogy Alice próbál nyugtatni, éreztem, hogy Edward karjai a derekam körül van. Mintha csak ő tartana most össze, különben szétesnék. Még éreztem, hogy átölelem Edwardot erősen, de utána megszűnt a külvilág. Átadtam magam az emlékeknek. Egy belső hang mondta, hogy valahogy húzzam vissza a pajzsomat, hogy ezeket az emlékeket ne lássa Edward, de nem tudtam koncentrálni. Megbántam minden veszekedésemet, amit Charlieval folytattam, visszaemlékeztem arra, ahogy próbált segiteni, abban az időszakban. Emlékeztem arra, amikor megmondtam neki, hogy mi is vagyok, és ő nem lökött el magától, hanem jól fogadta. Jó ember volt. De nem! Ez csak valami álom. Valami.. nem tudom. Vámpírok is álmodhatnak? Nem hiszem... De úgy látszik még is... Ébredjek föl. Meg akarom látogatni Charliet. Ez az álom ráébresztet arra, hogy ő ember. Neki meg vannak számlálva a másodpercei. És annyi időt kellene vele töltenem, amennyit tudnék. Legalább minden nap meg kellene látogatnom. De az istenért! Ébredjek már föl! Nem akarom ezt! Keljek föl. De nem tudtam fölkelni. Az álom újra elkezdődött... Levetített minden pillanatot azóta, amióta Forksba érkeztem. Mikor az álom egyre közeledett a jelenhez, elkezdtem érezni a külvilágot... hangokat kezdtem hallani.

- Bella! Bella! - hallottam meg Edward aggodó hangját - Alice, mikor fog magához térni? Egyáltalán mi történt vele?

- Nem tudom. Ilyet még nem láttam... De szerintem szenvedhet...mivel Jazz se bírta sokáig.

- Nekem olyan ismerős ez a látvány - mondta Alice - ilyenek voltak a látomásaim, mikor itt hagytuk őt... - halt el a hangja - Meg akkor Charlie - a nevét fájdalommal ejtette ki - is mesélt a zombi korszakáról. Hogy szinte nem evett, nem ivott, és olyan volt, mint egy szobor. Sápadt...

- Alice - förmedt rá Edward, a hangjából ki tudtam vélni azt, hogy még mindig maga alatt van, még mindig nem bocsátotta meg magának, azt, hogy elhagyott... - Ilyen viselkedést még nem láttam...

- Figyelj, öcsi Bella sosem volt normális... - próbálta elviccelni a dolgot Emmett. Edward mellkasából egy morgás tört elő - Hé! Hé, nyugi!

- Nekem el kell intéznem még pár dolgot. Hívjatok, ha fölébredt! - mondta Carlisle, és kiment a szobából.

- Edward! Nemsokára magához tér - hallottam meg Alice hangját

- Hál' istennek! Bella! - szólítgatott, majd megéreztem a kezét az arcomon.

- Na akkor mi lelépünk! Majd később visszajövünk - mondta Alice, és hallottam, hogy még páran kimennek a szobából. Olyan furcsa volt, hogy hallottam mindent, de megmozdulni nem tudtam.

- Bella, kérlek, nyisd ki a szemed! - könyörgött. A hangok felerősödtek, és már mindent tisztán hallottam. Pislogtam egy párat majd kinyitottam a szemem, és megláttam Őt. - Hála istennek! - ölelt meg

- Mi történt? - kérdeztem, miközben fejemet a nyakába fúrtam.

- Nem tudjuk igazán, de olyan volt, mintha annyira magadba zuhantál volna, hogy elvesztetted az eszméleted. Mintha egy kisebb kómába kerültél volna. Miért te mit éreztél? - nézett a szemembe

- Azt, mintha álmodnék. De akkor nem álmodtam... Akkor tényleg meghalt Charlie? - reménykédtem, hogy megrázza a fejét, de keserűen bólintott egyet.

- Neh! - öleltem magamhoz - Nem bírom! Nagyon nehéz!

- Tudom. - mondta, miközben nyugtatólag elkezdte simogatni a hátamat - Az én anyám előbb halt meg, apámra nem emlékszem, vagyis csak halvány emlékeim vanna róluk. Azok is Carlisle gondolataiból... Annyira aggódtam érted! - egy puszit adott a homlokomra.

- Szeretlek - mondtam mielőtt az ajkunk összetalálkozhatott volna...
Hálás vagyok mindenért neked, apu!


Hát megirtam :) Itt a fejezet :) Remélem tetszik :) Msot már benne vagyunk az eseményekbe... XD Irj kommentet kérlek! *bociszemek*

9 megjegyzés:

Ancsi írta...

nagyon nagyon jó lett remélem a kövi hamarabb jön:D

Névtelen írta...

csatlakozom Ancsihoz
de olyan szomi :(

Rosalie14 írta...

Szija!!
nagyon jó lett ez a rész:)csak egy kicsit szomorúúú:(de nem lehet mindegyik rész vidám...mert az életbe is a vidámságot szomorúság követ:)huu de költői voltam:)xD
nagyon várom a folytatást:)
pusziii,Rosalie

Bella írta...

Köszönöm :) Igyekszem :)

Nickyy írta...

húú... ez nagyon jó lett. talán eddig ez a legjobb rész. (legalábbis nekem ez tetszik a legjobban eddig) imádom.
siess a következő résszel.
puszi, Nickyy

Névtelen írta...

Szia Bella!

Bevallom, nem olvastam el minden részét az írásaidnak, ezért a véleményemet a Full Moon utolsó része és az ÉLNY alapján írom. Ami különösen jó az írásaidban, hogy megpróbálod a Twilight "univerzumot" belecsempészni, olyanok a szófordulataid és a jellemeid, mint a regényben. Ahogy nézegettem, nagyon fiatal vagy, ezért ez nagy teljesítmény. A következőket azért mondom, hogy javíthass rajta: látszik, hogy ügyelsz a szóhasználatra, de mégis néha becsúsznak olyan szavak, amiket valószínűleg te használsz a való életben, de a karakterek a Twilightban sosem használnának, néha kicsit szokatlanul fogalmazol, gondolom mikor elkap az írás lendülete. Érdemes lenne az írásaidat olyan szemmel átolvasni, hogy mi az ami "kilóg" belőle. A karakterek viselkedését nagyon jól átvitted az írásaidba -Edward olyan féltő, amilyen, Alice olyan bolondos amilyen, úgy érzem egy kicsit, hogy Bella Te vagy, ezért lehet az, hogy néha más szavakat használsz. Azt is csak gondolom, hogy saját élményekből építkezel, ami nagyon jó ötlet, de hogy hiteles legyen az egész, ezt mindig úgy kell megírnod, hogy ezt ne lehessen észrevenni. Arra biztatlak, hogy olvass minél többet, mert akkor szinte feliszod a kifejezéseket, a stílust, amit egy író használ, és a végén kialakul a saját stílusod. Írj minél többet, minél többfélét. Ha írtam olyat, ami esetleg nem tetszett, ne haragudj, csak jó szándékból tettem. Minden jót: Zita

cυρCαкє.♪ ~ PєtrúÚ írta...

Bella! Eggyet értek Zitával, ha minél többet olvasol (és más féléket), akkor többféle írói világot is megismerhetsz..ezt tapasztalatból mondom.. nekem bevált :) és engem a twilight vett rá az olvasásra.. :) puszi Petra.

Bella írta...

jujj köszönöm :) te vagy az első olyan kommentelő, aki segít arra, hogy tovább vigyem, vagy nemtudom :D köszi :D

Bella írta...

illetve segít abban* szóval most azért nem tudok fogalmazni, mert magam alatt vagyok, é megfogadom a tanácsaidat ;)