Full Moon 15 rész

Először is nagyon szépen köszönöm Zita hozzászólását! Ő volt eddig az egyetlen aki bővebben kifejtette, hogy miben vagyok jó, és miben kellene fejlődnöm, szóval köszönöm :) Megpróbálom nem elfelejteni tanácsaidat :)
Azért nem tudtam tegnap feltenni az új részt, mert apám elkérte a laptopot, és ugye azon van minden :D De most itt van :D

Ja és meg szeretném köszönni, hogy már több mint, 50.000-en jártatok itt! (LLL) Köszönöm... és ezt most elmondom 999.999x. A millódikért katt ide: Thenkjúú

Apróságok

(3 hónap elteltével..)

Miután Mirjam nincs többé, az életünk visszaállt a normális kerékvágásba. Habár a Volturitól még mindig tartunk, vagy legalábbis én, de Alice még eddig nem látott semmit. Vagy, ha mégis látott valamit, biztos nem akarja elmondani, mert én hajlamos vagyok az apró dolgokon is idegeskedni.

3 hónap telt el azóta, mióta elintéztük a Mirjamot. Ebben a pár hónapban elég sok apró dolog történt. Ilyen például az, hogy Nessie hasa sokat nőtt. Már le se tudná tagadni terhességét. A Forks-i giminek egy elég érdekes igazgatója van. Olyan, aki az apró dolgokon is fölhúzza magát. Ilyen volt az a bizonyos Emmett féle pletyka. Most meg... Az igazgató felhívatta az irodájába Jacobékat. A legtöbb igazgató ezt nem is hozza föl... Mindegy. Érdekes szavakat vágott lányomhoz és Jake-hez... Idézem...

" - Milyen erkölcstelenek önök! Mit szól hozzá az édesanyjuk és apjuk? És.. ennyire felelőtlenek még is hogy lehettek? Ennyi idősen? Mégis maguk hány éve ismerik egymást? Igaz, a magánéletük nem rám tartozik, de mégis... elgondolkodtak a következményeken, mielőtt meg történt volna? Mostanában a tanároktól csak azt hallom, hogy Reneesme anya lesz!? Ez az egész rossz fényt vet az iskolára! Most mégis mit kezdjek magukkal? Ezt meg kell beszélnem a kollégákkal. Most menjenek! Látni sem akarom magukat! - mondta ezt dühösen, az igazgató. Ha tudná milyen rég óta ismerik egymást... És, hogy Jake mennyit várt arra, hogy a lányom felnőjön!

Ezenkívül még történt egy pár, apró érdekes dolog. Esme kapott egy munkát Párizsban. Fel kell újítania egy régi házat. Carlisle szabadságot vett ki, és ő is vele tartott. 2 hétig voltak távol. Rosalie-r pedig rájött az, hogy ő most azonnal meg akarja látogatni a Denali klánt. Így hát Emmettel együtt elmentek. Mikor visszaértek, akkor meg egy eléggé szokatlan dolog történt. Jasper és Emmett elmentek vadászni. Edward, Alice, és én a nappaliban ültünk, mikor betoppant a két testvér.

- Olyan finom volt az a medve Emmett - kuncogott Jasper

- Olyan képmutató vagy! - fintorgott Emmett - Ez már több a soknál! - háborodott fel a család medvéje

- Amúgy nem is volt ráírva, hogy az a tied!

- És? - kérdeztem, majd ledobta magát a kanapéra - Olyan szép maci volt - sóhajtott, mire mindenki nevetésben tört ki

- Emmett nincs kedved újra elmenni vadászni? - kérdezte meg Alice

- Nem akarom, hogy Jasper újra elegye előlem a jussom - durcáskodott

- Jaj, kis csacsi - kacagott fel Alice és odahajolt Emmett füléhez és belesúgott valamit.

- Tényleg? - derült fel Emmett arca

- Még szép. - csillingelte a kicsi Alice

- Nekem, most fontos teendőm adódott - hátrált az ajtó felé Emmett, álszent vigyorral az arcán - Majd jövök - hadarta, és kisprintelt a házból.

- Mi volt ez? - kérdeztem Edwardtól

- Alice azt látta, hogy Emmett ma fog egy medvét - vigyorgott szerelmem

- Ez igaz? - fordult Jazz szerelme felé, aki egy aprót bólintott. - Hol? Elkapom - nevetett és rajtra kész pózba helyezkedett.

- Szerintem, most hagyjad... Végül is megtörtént az, amit eddig még nem láttunk. - nevetett

- Rendben - ült vissza a helyére Jasper

És még egy apróság történt ebben a hónapban....

Lenn ültünk a nappaliban, mikor Alice-nek látomása volt.

- Mi az? Mit láttál? - érdeklődött Jazz

- Csak egy aprócska dolgot - legyintett

- De néha azok is számítanak... - mondtam

- Csak azt, hogy mindjárt kapunk egy telefonhívást.

- A mindjárt az mit takar? - kérdezte Jane

- Tíz másodpercet. - vigyorgott

- Ó, értem. - mire kimondta, már Edward zsebében csörgött is a telefon.

- Hallo? - szólt bele - Ó, hello Jason. Most? Jó, akkor egy fél óra múlva. Szia - mondta, és lerakta a telefont.

- Szóval egy fél óra múlva legyünk az ösvénynél? - kérdeztem

- Igen - bólintott

- Szerencsére, hogy oda futni is tudunk - mondta Jake

- Igen. Farkasalakban jössz? - kérdezte Nessie

- Nem hiszem... túl sok ruhát kellene vinni - vont vállat

- Vihetem én a ruháidat, ha gondolod - ajánlotta

- Akkor úgy megyek. Köszönöm - adott egy puszit Jacob Renesmee ajkára.

- Vajon mit akar? - töprengett Jane

- Én tudom - kacagott föl Alice

- Alice a csodabogár, aki mindent tud - vigyorogtam

- Bella, pedig az a csodabogár, aki minden képességet magába tud szívni - mosolygott vissza

- Öm..mehetnénk? - toporgott az ajtóban Jane

- Várjatok! - mondta Jake, majd eltűnt. Addig kimentünk a verandára. Nem telt bele fél percbe, máris visszajött, farkasalakban.

- Akkor mehetünk? - tudakolta meg Jassper

- Igen. - mondtuk egy emberként

- Hova is megyünk pontosan?

- Az erdő széléhez, ahol kezdődik az ösvény.

- Ja, tudom. Akkor csapjunk a vámpírok közé - nevetett föl Jasper, majd elrohant. Felkacagott mindenki mondatán, majd mi is utána eredtünk. Alice a fák között szlalomozott, míg mi Edwarddal kéz a kézben futottunk. Lányom Jacob mellett szelte a levegőt. Jake néha felvakkantott örömébe. Rég nem futott... Rosalie-ék nem siettek annyira. 5 perc futás után oda is érkeztünk, habár a megbeszélt időpontig még 15 perc volt. Ez talán jól is jött, mivel így Jake is fel tudott öltözni, nyugodtan. Pár perc múlva meghallottuk a kocsi hangját. Mikor befordult és meglátott minket kikerekedtek a szeme. Leállította a motort, kiszállt, kivett egy táskát a csomagtartóból, majd felénk sétált.

- Sziasztok. Hogy értetek ide ilyen hamar? - kíváncsiskodott.

- Épp erre felé kirándultunk. - mosolygott rá Edward

- Micsoda szerencse! - virult ki Jason arca - Szóval azért mondtam, hogy gyertek el, mert el kell mondanom valamit. Nem tudom, de megkedveltelek titeket. Jó fejek vagytok meg minden... És Jane... - nézett az említett aranybarna szemeibe - Mindegy. - pirult el - Szóval... hoztam nektek valamit - nyúlt hátra a táskájához.

- Mit hoztál nekünk? - nevetett Emmett. Erre a megjegyzésre Rosalie jól hasba vágta. - Hé, bébi, csak ne ilyen hevesen! - röhögött föl

- Mindjárt meglátod. - csatlakozott a hahotázáshoz Jason is. - Amúgy ezek apró ajándékok. Búcsúajándékok... - szomorodott el a hangja

- Ezt hogy érted? - lépett közelebb a fiúhoz Jane.

- Hát...el kell költöznünk.

- Hova? - kérdezte mindenki

- Rómába...

- Ch... - szisszent föl Jane

- Mi az?

- Semmi...csak nem igazán szeretem Rómát.. és Olaszországot.

- Értem. Azért, majd írjatok! Én is fogok! Ígérem!

- Rendben. Írni fogunk.

- Szóval akkor itt vannak az apróságok... - húzott ki a táskájából egy csomó kis dobozt. Mindenki kapott egy ajándékot.

- Köszönjük - mondtam - Mikor indultok?

- Holnap. - hajtotta le a fejét - Hát... jó volt veletek. - mondta, majd odajött hozzánk, és mindenkit megölelt. Emmettől még egy kiadós vállon veregetést is kapott, amin mindenki elkezdett nevetni.

- Jól-van-e-lég-a-vál-lon-ve-re-ge-tés-ből - mondta szaggatottan, mivel Emmett még mindig ütögette.

- Emmett hagyd! - szólt rá Rose, mire a nagyfiú azonnal befejezte.

- Köszönöm. Akkor majd írjatok! - mondta és beszállt a kocsiba. Még egyszer felénk nézett, és elhajtott.

- Emlékeztetett Mike-ra... - mondtam

(3 hónappal később...)

A nappaliban ültünk, mikor Nessienek fájdalmai adódtak! A szülés! - ugrott be azonnal. Ránéztem Jacobra, akinek a szemei elkerekedtek.

- Carlisle! - ordította Edward. Az említett 2 másodpercen belül a nappaliban volt.

- Ó, a szülés - mondta, mikor ránézett Nessire - Előkészítem a dolgokat, addig valaki hozza föl.

- Rendben - mondtam. Alice elszaladt Carlislenek segíteni. Edward azonnal odament Renesmee-hez, és felkapta, majd elindult vele.

- Gyere te leendő apuka! - mentem oda Jake-hez, akit szerintem most egy kis apró sokk ért.

- Bella, ne nevezz így. - rázta meg a fejét - Én nem vagy öreg, hogy apukának lehessen nevezni. Mármint, Nessi se szólít titeket anyának vagy apának..

- Jake, ha ez megnyugtat én mindjárt nagymama leszek. Szóval, mehetünk? - Nagymama! El sem hiszem... Jake csigalassúsággal állt fel. Na jó... Felkaptam és csak Carlisle dolgozószobája előtt raktam le.

- Szólhattál volna... Eddig ezt sose csináltad...

- Tudom. Itt volt az ideje - vigyorogtam rá

- Legközelebb ne! - mondta

- Nem lesz több ilyen. - raktam a kezem a szívem fölé. Közben mindenki ki jött Carlisle szobájából. Edward oda jött mellém és átkarolta a derekamat.

- Jake, csak te maradhatsz benn. Minket kiküldtek. - mondta Edward

- Rendben. - mondta és bement a szobába

- Lemegyünk addig? - hajolt közel hozzám Edward.

- Persze - bólintottam és elindultunk a lépcsőn

- Ezt t el tudod hinni? - kérdeztem tőle, mikor leültünk a kanapéra, ami besüllyedt alattunk.

- Mármint mit? - kérdezte, miközben arcát a hajamba temette

- Azt, hogy Nessiéknek gyerekük lesz. - mondtam

- El - suttogta

- Na és azt, ami ezzel együtt jár?

- Mármint? Ezt hogy érted?

- Úgy - fordultam szembe vele - hogy most mi akkor nagyszülők leszünk. Ezt én nem tudom felfogni. - Edward elmosolyodott.

- Hát én sem tudom nagyon, de azért igen. Én ugye már több, mint 120 éves vagyok... Szóval, nekem... vagyis...

- Normális esetbe lett volna már családod... gyerekeid...és unokáid... és már rég nem lennél ezen a Földön--suttogtam

- Pontosan - simított végig az arcomon - De nem így alakult hála Istennek...

- Eddig utáltad, hogy vámpír vagy...

- Tudom. Vagyis annyira nem, de mégis.

- Már ne értsed félre a kérdésem, de miért? - elmosolyodott

- Ez könnyű - húzott az ölébe

- Akkor mondd - mosolyogtam rá

- Hát azért, mert itt vagy te, itt van Nessie és itt van az egész család. Már mondtam, te ébresztettél rá arra, hogy nem vagyok szörnyeteg. Vagyis annyira. Melletted megváltoztam. - hozzá bújtam

- Szerintem erről nem csak én tehetek. Vagyis a te felfogásod is változott az idők során - cirógattam meg az arcát. Fentről egy baba sírás hallatszott - Jujj! - derült ki az arcom

- Gyere - fogta meg a kezem Edward, majd felrohantunk az emeletre. Szinte mindenki egyszerre ért oda. Olyan volt ez a sírás, mint egy csengő, hogy ideje lenne bemenni az órára... Türelmetlenül vártunk, Alice már toppogott össze-vissza. Egy 10 perc múlva Carlisle kinyitotta az ajtót.

- Sikeres volt. De ne maradjatok benn sokáig. Eléggé fáradtak, mind a hárman.

- Mind a hárman? - röhögött föl Emmett - Mi az Jake, rosszul lettél? - lépett be a szobába

- Nem..csak... - hallottuk meg bentről a fáradt hangját - Kifárasztott a szülés.

- De nem te szültél - kuncogott Emmett

- Tudom - mondta

- Jól van, befejeztem - vigyorgott Emmett. Mi is bementünk a szobába. Nessie egy ágyon feküdt kezében a kicsivel

- De aranyos - sikkantottam föl Alice-szel együtt, majd odamentünk a lányomhoz.

- Hogy vagy? Jajj, olyan aranyos. És..Fiúúú - ámuldoztam. Van egy fiú unokám. Hihetetlen. Megsimítottam a pici feje búbját. Közben Edward a hátam mögé lépett és hátulról átölelt.

- Jól vagyok. Csak fáradt. - mondta kábán

- Nem fogunk sokáig zavarni - mosolyogtam rá, és adtam egy puszit a feje búbjára.

- Tudjátok már mi lesz a neve? - jött közelebb Rose. A szemei csillogtak. Hát igen... Neki nem lehet gyereke. És ez már a második alkalom, hogy végig kell néznie mások boldogságát. Sajnáltam.

- Nem, eddig nem is tudtuk milyen nemű lesz a gyerek. Mindenkinek meglepetést akartunk. Csak egyesek tudták előre - fintorgott Alice-ra, majd a tekintetük találkozott és elnevették magukat.

- Nagyon szép a kicsi. Tiszta Jacob - mondta Edward

- Gratulálok. - jött az ágy mellé Jasper is. - Szerintem én később nézem meg. Hagyjátok aludni őket. Fáradtak - mondta a minden érzést tudó ember.

- Megyünk, megyünk - mondta Rose egy sóhaj kíséretében. Mikor mindenki kijött a szobából megfogtam Rosie kezét és intettem neki a fejemmel, hogy kövessen. Rosalie-ék szobája felé vettük az irányt. Benyitott, majd helyet foglaltunk a kanapén.

- Mondd, mit szeretnél - mosolygott rrám, de látszott rajta a szomorúság. Ő is anya akar lenni...

- Nézd, van más módszer is. Miért nem fogadtok örökbe egy gyereket? - kérdeztem

- Bella... - sóhajtott - Nem tudom, lehet, hogy hülyének fogsz nézni. De én mindig is olyan gyereket akartam ami a sajátom. Ami hasonlít rám. Látszik rajtam, hogy az én gyerekem. Hidd el már gondolkoztam ezen. De..nem nem tudom. Most nőjön fel vámpírok között? És öregedjen meg, míg mi fiatalok vagyunk? Nem. Ez nem lehet. Emmett engedné. De így én nem akarok. - az így szót megnyomta

- Ó, így már világos. És mi lenne ha átváltoztatnátok? - kérdeztem

- Bella, nem érted? Én nem ezt az életet akartam. Én élni szerettem volna... Önzéségből nem ítélhetek senkit erre a létre - hajtotta le a fejét - Ez lehetne még a megoldás de nem. Nekem nem lehet gyerekem. Bele kell törődnöm.

- Sajnálom - mondtam és megöleltem - Ha kell valami akkor szólsz. Edwarddal leszek.

- Mikor nem vagy vele? - nevetett föl

- Jól van igazad van - kacagtam vele én is. Odamentem az ajtóhoz. Kinyitottam majd becsuktam magam mögött. Edward a falnak dőlve várt rám

- Tedd föl azt a kérdést, amit az előbb Rose - mondta, miközben a szája széle felfele görbült. Odajött, és átölelt. Gondolkoztam egy pillanatig, majd elismételtem Rosalie mondatát.

- Mikor nem vagy vele?

- Hát, például az előbb.

- Az csak 5 perc volt. - nevettem fel

- Tudom, de én mindig magam mellett szeretnélek tudni.

- Hidd el én is - leheltem

- Elhiszem - nézett a szemeimbe, majd megcsókolt. Nem volt követelőző, de ezzel ki tudtuk fejezni érzéseinket egymás iránt. - Szökjünk el valahova. Menjünk el, csak egy kicsit - kérdte csillogó szemekkel. Felkuncogtam.

- Mégis hova?

- Bárhova, csak legyünk kettesben - suttogta

- Esme szigete? Imádom azt a helyet - suttogtam, nehogy valaki meghallja

- Én is. Akkor, vedd úgy, hogy én most elrabollak - kuncogott föl, majd a karjaiba kapott és kiugrott velem az ablakon...



És itt egy állati jó Eclipse fan trailer *__*