Alice

Ihletet kaptam egy történethez. Alice átváltozása után kezdődik. Eltérek Stephenie-től. De csak egy kicsit :) Remélem tetszeni fog, véleményeket meg szívesen fogadok. De tényleg mondjátok el a véleményeket. A visszajelzések mindig fontosak! :) Mellesleg a frissről annyit, hogy a feléig készen vagyok, és ott bumm, meg állt a tudomány. Ihletem nincs. Igyekszek írni, de ilyen órarend mellett... :/ Azért is hoztam el nektek ezt, amit a magazinomhoz írtam, és gondolom megosztom veletek, kárpótlásul, addig is! :) Nyár elején írtam szóval lehet elég bénuska lett xD

Alice

Az utolsó dolog amire emlékszem az, hogy felkelek. Körülnéztem sehol sem volt senki. A torkomat kaparta valami, a kezemet a torkomra tettem, hátha ezzel enyhíteni tudom. Hiába, csak nem akart megszűnni az az őrjítő érzés, ami mardosott. Ennél is a rosszabb volt a tudat, hogy fogalmam sincs arról, hogy hol vagyok vagy, hogy ki vagyok...

Végigpásztáztam a szobát, ahol voltam. Furcsa szöszöket észleltem a levegőbe, amiket nem tudtam hova tenni. A karomon volt egy karszalag, amire egy név volt ráírva :Alice Brandon. - Ez lenne a nevem. Alice? Szép név. - gondoltam magamba, miközben felálltam. Megrémültem magamtól, mivel mikor arra gondoltam, hogy fel kellene állnom már álltam is. Kinéztem az ablakon sötét volt. Madárcsiripelést hallottam a közeli erdőből. De várjunk csak. - Hogy hallom én ezt? - fogalmazódott meg bennem a kérdés. Őszintén szólva féltem magamtól. Tudtam, hogy valami baj van velem, hisz ez nem emberhez méltó viselkedés. Kiszaladtam az épületből, és teljesen a gondolataimba burkolóztam. Észre se vettem, hogy beértem az erdőbe és, hogy a fák hihetetlen sebességgel haladnak el mellettem. Az sem tűnt fel, hogy nem fáradok el, pedig már tíz perce futottam megállás nélkül. Az orromat egy édeskés, nagyon finom illat csapta meg, majd a szemem egy furcsa képet vetített elém: Én, egy szarvas nyakát szívom épp ki.
- Mi a..? - sziszegtem, de a lábaim ösztönösen elindultak a szag irányába. Más pózt vettem fel. A számba termelődni kezdett valami. Még nem is tudatosult bennem, hogy mi történik velem, már a sz*rvas nyaki artériájába vájtam a fogam, és szívni kezdtem a meleg nedűt. Mikor eleresztettem a halott sz*rvast, felegyenesedtem. Észrevehetően valamennyivel csillapodott a szomjúságom, de egyre többre vágytam. Szerencsémre a szarvas párja közeledni kezdett. Őt is levadásztam és az utolsó cseppig kiszívtam a vérét. Miután vele is végeztem leültem a közeli fa tövébe és hátamat a törzséhez támasztottam.
Nem emlékeztem semmire. Csak arra emlékszek, hogy felkelek. Semmi többre. Pedig általános fogalmakra igen is emlékszem. Például, hogy ezek állatok. Sz*rvasok. Az őz pedig a sz*rvas nőnemben. Csak az életem bizonyos konkrétumaira nem emlékszem. Tudom, hogy ilyen képességekkel nem rendelkezik egy ember - gondolkodtam miközben az ujjaim a a fekete, rövid hajamba túrtak. Világosodni kezdett. Szemeim akaratlanul is a halott állatokra szegeződött. - Miért kívánom én a vért? - tanakodtam. Mikor kimondtam a vér szót, azonnal szomjas lettem. Fel kellett kelnem, és csillapítani a szomjamat. Újra futásnak eredtem. Csodálkoztam azon, hogy nem megyek neki a fáknak. Hogy a reflexeim milyen gyorsak, mikor egy kép villant be: Egy réten ülök, és csodálkozok magamon, majd újra az erdőben futottam. Fogalmam sincsen, hogy honnak jönnek ezek a látomások, de azt tudom, hogy bekövetkeznek. Megráztam a fejemet, hogy kiürítsem a gondolatokat, amelyek ide-oda cikáztak, a fejembe, ezzel engem bosszantva. Míg futottam végignéztem a ruhámon - hihetetlen de volt időm, arra, hogy megnézzem magam, alaposan és nem történt semmi - láttam, hogy véres, és el van szakadva. Tiszta pipa voltam, pedig olyan kis csini topp volt rajtam, meg egy rövidnadrág. És most cafatokban áll rajtam. Egy állati morgás tört föl a mellkasomból, ami szintén meglepett. De már semmi sem érdekelt. Megőrültem az biztos.
- Én. Szuper sebességgel. Kívánom a vért. Hallucinálok. Megbolondultam - mondtam szaggatottam majd felnevettem idegességembe. Az erdő ritkulni kezdett, de én tovább futottam. Nem nagyon érdekelt hova is megyek, mert tudtam, hogy így se úgy se mehetnék haza, az otthonomban. Otthon, van nekem olyan egyáltalán? Megdöbbenésemre egy rétre értem ki. Pontos mása volt annak a helynek, ami a hallucinációmba szerepelt.
- Ez lehetetlen - leheltem magam elé, és leültem a virágokkal teli apró rétre. A nap épp akkor kelt fel, és megvilágította a rétet. A bőröm azonnal csillogni kezdett. Csodálkoztam, hogy hogy ragyoghatok így. Felemeltem a kezem, és a szemem elé emeltem, hogy megvizsgáljam a bőröm, de nem tudtam semmit se megállapítani. Hátradőltem a fűben és éreztem a nap melegét a bőrömön, mikor egy újabb látomás jött. Ebben a látomásban nyugodt voltam, nem aggódtam és nem voltam ideges, mint most. Nem frusztrált semmi, csak nyugtató volt. Egyszerűen csak nyugalom áradt szét a testemen. Nagyon kellemes volt. Pár pillanattal később a fejemben a tévé átváltott egy másik csatornára. Egy völgyben futottam, egyedül keresve valamit. Tanulva az eddig történtekből felkeltem, és próbáltam megkeresni azt a helyet, amit láttam. A lábam vitt ösztönösen. Erre még mindig rácsodálkozok. Feltűnt előttem egy apró patak, amit játszi könnyedséggel át is ugortam. Aprót kacagtam. Úgy éreztem magam, mint aki szabad, szilaj. Nem parancsol neki senki. A feje után mehet. Valahogy az a bevillanás megváltoztatott. Vágytam a nyugalomra, ezért kerestem eszeveszetten. Talán az a látomás a völggyel kapcsolatban elvezet az áhított nyugalomhoz. Egyre gyorsabban hasítottam a levegőt, habár nem tudtam, hogy hogyan tudok még gyorsabban futni. Szinte már repültem, habár a lábam nem hagyta el a talajt, mert éreztem a göröngyös földet.
Egész délelőtt úton voltam. Hegyeken keresztül mentem. Átvágtam mindenen, ami az utamba került míg el ne értem a völgyet, amit már órák óta keresek. Megálltam, hogy alaposan körbe tudjak nézni, de hiába. Semmi nyugalomra utaló dolgot nem találtam. Csak egy völgy volt, amibe egy patak csorgadozott semmi több. Ráültem egy sziklára, hogy összeszedjem magam a kisebb csalódás után. Olyan érzésem van, mintha elvesztettem volna a hitem. A hitet, hogy megtaláljam az a nyugalmat. Felhúztam a lábaimat, és a karommal átkulcsoltam, a homlokomat pedig a térdemre hajtottam. A torkomat újra marni kezdte valami, de nem törődtem vele. Meg akartam halni. Igen meg. Csak hogy? Miközben gondolkodtam ezen egy újabb látomásom támadt. Hagytam hadd árassza el az elmém. Egy szőke hajó férfit láttam, akinek a testét harapások borítják. Elég sok, de nem volt vészes. Valami megfogott az benne. A szeme megbabonázott és, hogy az ő bőre is ugyanolyan sápadt volt, mint az én karom.
- Ez az utolsó. Többet nem keresek senkit és semmit, ha ezt a férfit ne találom meg. - beszéltem meg magammal. Reményt éreztem, hogy megtalálom. Elkezdtem futni, de mikor besötétedett nem éreztem azt, hogy fáradt vagyok vagy meg kellene állnom. Egész út alatt egyszer sem ásítottam, de azért megálltam, és lefeküdtem a fa tövébe. Összegömbölyödtem, majd lehunytam a szemem, és vártam, hogy álomba zuhanjak. Reggelig ott feküdtem, de az álom elkerült teljes mértékbe. Ekkor esett le, hogy talán nem is tudok aludni, így hát fölkeltem és folytattam az utamat. Hihetetlen de a látomások irányították az életemet emellett még befolyásoltak is. Míg futottam, folyton felidéztem a látomásba szereplő férfit. Megigézett, mindig a szemeim előtt lebegett. Körülbelül egy óra futás után, egy furcsa, édeskés de mégis ismerős illatot éreztem. Furcsa volt, hogy még sose éreztem ehhez hasonlót, de mégis ismerősnek tűnt. Rákapcsoltam, minél gyorsabban akartam ott lenni. Felértem a domb tetejére, és megláttam Őt, aki támadó pozíciót vett föl, és elkezdett morogni. Az ösztöneim miatt én is morogni kezdtem, majd jött a zsibbasztó nyugalom, amire már régóta vágytam. Lehunytam a szemem, és éreztem a nyugalmam, ami a testembe szétáradt. Felegyenesedtem. Résnyire kinyitottam a szemem, és láttam, hogy felegyenesedik.
- Ki vagy te? - kérdezte meg átkozottul szexi hangon
- Alice. És te?
- Jasper. Figyelj, én nem akarlak bántani.
- Nekem sem állt szándékomba - vigyorogtam rá, mire elmosolyodott. Egy újabb illúzió tárult a szemem elé. Együtt futunk kéz a kézben Jasperrel. Ez a hallucináció mosolyt csalt az arcomra.
- Jól vagy? - kérdezte meg, miközben két lépést tett felém
- Persze, csak megint látomásom volt - legyintettem
- Hogy.. mármint milyen látomás? - érdeklődve fürkészte az arcomat
- Félek, hogy az igazság, kicsit ijesztő lenne a számodra. - feleltem, majd a földet kezdtem el bámulni. Ekkor jutott eszembe a borzalmas ruha, ami rajtam volt. - Sajnálom, a ruhám tönkrement és nem volt alkalmam átöltözni - magyarázkodtam. Láttam a szemébe a csillogást.
- Nem baj. Feltehetnék egy kérdést, ha nem túl tolakodó? - puhatolódzott
- Persze - tártam szét a kezem ezzel is jelezve, hogy megadtam magam
- Mióta vagy vámpír? - újra éreztem, hogy a nyugalom szétárad a testembe
- Micsoda? Vámpír? - Ez az alternatíva eddig eszembe se jutott. De, én vámpír?
- Igen vámpír - bólintott
- Hát egy napja. Körülbelül egy napja - számoltam fejbe, és csodálkoztam, hogy milyen gyorsan tudok. Mindenre emlékszem, ami azóta történt velem, hogy felébredtem.
- Szóval újszülött vagy - gondolkozott - meg nem mondtam volna, a szemed miatt.
- Miért, milyen a szemem?
- Nem annyira vörös, mint az egy napos újszülötteké. Halványabb egy árnyalattal, hogy csinálod? Táplálkoztál?
- Igen, kiszívtam két szarvas vérét - mondtam halkan
- És mi van az emberekkel? - suttogta
- Emberekkel? Nem találkoztam eggyel sem. Miért, az lenne a nyilvánvaló?
- Normális esetbe igen. Sose láttam még ilyet. De lehet, hogy nem volt a közeledbe ember, akinek nekieshettél volna.
- Egyedül vagy? - szaladt ki a számon a kérdés
- Igen, egyedül tengetem mindennapjaimat, már egy ideje, mióta eljöttem Mariatól.
- Maria?
- Igen, de ez... hosszú - sóhajtott fel, majd jött egy újabb látomás, ami azon nyomban be is következett
- Tudod, csodállak, amin keresztülmentél, és még nem öltél embert, még. - tette hozzá mosolyogva. - Szóval arra gondoltam, hogy nem tarthatnánk együtt, vagy van valami konkrét úticélod?
- Nem, nincs. Tulajdonképpen eddig is csak a hallucinációim vezettek mindenhová.
- Erről mesélj majd később egy kicsit - kérlelt
- Rendben. Én is kérdezhetek tőled valamit? - ő csak bólintott - Belőled árad ez a nyugalom?
- Igen, az a képességem, hogy tudom befolyásolni a hangulatokat.
- Ó - döbbentem meg és újra egy kép árasztotta el az elmémet.
- Neked a hallucinációid be is következnek? - lépett megint közelebb
- Igen, mind. Egytől egyig.
- Neked ez a képességed Alice! Ez csodálatos! Jövőbelátó vagy. Hallottam már ilyesmiről de még sose találkoztam olyan vámpírral, aki képes rá. Bámulatos - nézett mélyen a szemembe. Hirtelen felindulásból átszeltem a köztünk levő távolságot, és ajkamat az övére tapasztottam. Nem tiltakozott ellene, sőt karját a derekam köré fonta, felkuncogtam.
- A jövőbelátó képességem nem csal, és előle nem lehet elbújni - mondtam, mire megvillantotta csodaszép mosolyát. Megfogta a kezem, és futásnak eredtünk.
- Később mindent el kell mesélned a vámpírokról! - mondtam
- Úgy lesz! - egyezett bele
Egy újabb látomásom volt, egy családról, és egy csodaszép házról, az erdők mélyén.
- Látomás? - kérdezte Jasper, én pedig csak bólintottam
- Azt hiszem meg kell keresnünk valakiket - mosolyogtam, majd most már együtt kéz a kézben - indultunk, hogy a látomásomba szereplő alakokat megtaláljuk...