Életem legszebb nyara 7 fejezet

Július 4

Charlie-val az együtt töltött nap nagyon jó volt. Egy csúcs szuper fürdőbe voltunk. Próbáltam egész nap csak apámmal foglalkozni, de néha önkéntelenül is, de Edward jutott az eszembe. És az este, amit ígért nekem. Szépen kiáztam. Úgy nézek ki mint egy ráncos öregasszony. És az is leszek, ha Edward nem változtat át. Mindegy, Bella! Hagyd ezt abba! Gondolj valami szépre. Edwardra mondjuk. - mondta egy kis hang belülről. Már a taxiban voltunk, mikor ezen gondolkodtam És már kábé 5 percre voltunk a szállodától. Vajon Edward Alice-éknél van vagy már rám vár a szobámba. Inkább az első...

Végre odaértünk a hotelhez. Nagyon hiperaktív voltam, habár egy ilyen nap után fáradtnak kellene lennem. Szinte futottam a liftig. Igaz, egy néhányszor elbotlottam, de nem estem el. De még most jön csak a java. Találkozom Edwarddal. Úgy látszik Charlie észrevette a felspanoltságomat.

- Talán találkozol valakivel? - húzta föl az egyik szemöldökét.

- Nem! - vágtam rá azonnal

- Akkor hova sietsz?

- Ööö... felhívni Edwardot. Megígértem neki, hogy felhívom.

- Aha. És beszélhetnék én is vele?

- Ööö...persze. - majd kinyílott a lift ajtaja. Én megcéloztam a szobámat. De Charlie is jött velem. Értetlenül néztem rá.

- Most beszélhetnék vele?

- Ööö... Miért is ne? - válaszoltam és kicsit remegett a hangom. Előkerestem a kulcsot, majd a zárba helyeztem. Lassan fordítottam el a kulcsot, közben abban reménykedtem, hogy Edward nincs a szobámban. Vagy Alice szólt neki Charlie-ról. - Edward, Edward kérlek ne legyél benn! - könyörögtem Edwardhoz magamban. Majd a kulcs elfordult a zárba és az ajtót kinyitottam. Én akartam először bemenni. És mit ne mondjak, ez az első alkalom, amikor örültem annak, hogy Edward nincs itt. Egy nagyot felsóhajtottam. Majd az éjjeliszekrényemhez mentem a telefonomért. Majd bepötyögtem Edward számát, és megnyomtam a hívás inditása gombot. Majd a készüléket átnyújtottam Charlinak. Ő pedig kihangosította. A második csörrenésre már fel is vette.

- Szia Bella! Na milyen volt a fürdés? - kérdezte a vonal másik végéről Edward

- Szervusz Edward, itt Charlie van. Bella éppen zuhanyzik. - füllentett apám szerelmemnek. Kicsit mérges voltam rá, de tudtam, hogy Edward tudja az igazságot...

- Á, Charlie. Jó, hogy hallak.

- Én is örülök. Csak azt akartam megkérdezni, hogy hol vagy? Hogy vagy? És hogy mit csinálsz? - kérdezte meg Charlie. Csak én éreztem úgy hogy faggatja? Hogy gyanús neki. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok...

- Jól vagyok köszönöm. Épp nyaralunk a családdal. Vagyis kempingezünk a hegyekben.

- Ó, az jó. Szóval nem esik az eső most Forks-ban?

- Nem. Tiszta az ég. Ilyen is ritkán van.

- Igen-igen. Akkor leteszlek, hagylak kempingezni. További jó szórakozást. Jó éjszakát Edward! - köszönt el tőle Charlie

- Charlie? Bella már végzett a fürdéssel?

- Ööö..igen adom. - majd átnyújtotta nekem a telefont

- Köszönöm. - mondta. Jó éjszakát! - majd átnyújtotta nekem a telefont. Én pedig megnyomtam a kézibeszélő gombot.

- Edward! Végre! Hogy vagy? - színészkedtem.

- Este átmegyek csak megvárom, míg Charlie mentes lesz a szobád.

- Annak örülök. Én is jól vagyok. Kösz, hogy kérdezted. - nagyon reménykedtem, hogy apám nem hallja igazából mit is mondd Edward.

- Bella! Öltözz fel melegebben. Nemsokára találkozunk. Szeretlek.

- Én is. Szia. Jó éjszakát. - majd letettem a telefont.

- Na jó! Én megyek. Mert elfáradtam. Jó éjszakát Bells!

- Neked is apu! - majd kiment az ajtón. Kinyitottam az ablakot. Alig kaptam levegőt. Azt hittem most lelepleződünk. Az ágyra huppantam, majd hátradőltem. De már nem voltam egyedül.

- Szia! - köszönt Edward, majd egy csókot lehet a számra.

- Szia! - motyogtam - Azt hittem most fog rájönni, hogy meglát és... - hadartam, de Edward a mutatóujját a számra tette.

- Hé! Sss! - nyugtatott. - Elfelejtetted, hogy van egy jövőbelátó húgom? - húzódott vigyorra a szája

- Nem, csak...

- Csak? - húzta föl az egyik szemöldökét

- Azt hittem már késő lesz... Hogy te itt vagy. Alice meg ott. És már nem tud figyelmeztetni. - csóváltam meg a fejem.

- És akkor mi lett volna? Hallottam volna, hogy nem vagy egyedül. Elmentem volna. Vagy legalább elbújtam volna.

- Jó-jó. Bepánikoltam.

- Tudom! De fölösleges volt! - puszilta meg a homlokom. Majd felült és az ölébe vont. Elkezdte simogatni a hajamat. Felengedtem. Hálám jeléül a nyakába csókoltam. És hirtelen beugrott valami.

- Tényleg mit is terveztél mára? - kíváncsiskodtam

- Nemsokára megtudod. Csak még várok valamire.

- Aha. És mire?

- Alice-re.

- Oké. Amúgy mit csináltatok ma?

- Hát beszélgettünk erről is arról is.

- Aha. Erről is arról is. - bólogattam. Megszólalt a telefonom. Már nyúltam érte, de Edward fölvette.

- Hé! - szóltam neki.

- Oké. - csak ennyit mondott a telefonba, majd letette.

- Mért vetted fel? - mordultam rá

- Alice volt, és nem veled akart beszélni - villantotta meg gyönyörű fogsorát

- Ó. De ez az én telefonom! - makacskodtam tovább

- Tudom.

- Akkor?

- Gyere! - majd hátat fordított nekem.

- Futunk? - nyeltem egy nagyot

- Igen. Csak gyere! - unszolt tovább. Hogy megkkönyitsem a felmászásom...

- Edward!

- Tessék?

- Nem jönnél ide az ágyhoz? - kérdeztem meg tőle

- De..öö..miért is?

- Csak gyere meglátod! - unszoltam. Ilyenkor olyan vicces. Majd megállt velem szembe. Már szólásra nyitotta a száját, de én közbeszóltam. - És most fordulj meg! - így is tett. Felmásztam az ágyra. A kezemet a nyaka köré kulcsoltam a lábamat meg a dereka köré csavartam és már fenn is voltam. Edward felnevetett.

- Jól megoldottad. De ha szóltál volna segítettem volna.

- Jó máskor szólok. - majd kiugrott az ablakon. Simán földet értünk. Az éj leple alatt futottunk a sötét, zord erdőn keresztül. Ha egyedül lennék most itt, akkor a földön fekve rázkódnék a félelemtől. Valahogy túl sötét. Múltkor nem ilyen volt... De szerencsémre, nem voltam egyedül. Edward itt van velem. A nyakába csókoltam, mire felkuncogott. A távolból láttam egy fénylő pontot. Vajon oda megyünk?

- Edward a fele a fénylő pont felé megyünk? - kérdeztem meg tőle, majd óvatosan elengedtem a nyakét és a fényfolt felé mutattam. Edward mefogta a csuklóm, és a tenyerembe csókolt.

- Igen, oda. De te már látod? - hitetlenkedett

- Igen. Nem vagyok annyira vaksi, mint amennyire gondolod. Inkább te vigyázz.

- De mégis mire? Jaj, ugye nem! Mond hogy nem arra gondoltál!

- Mire is? - kacagtam fel

- Hát az ágakra.

- De erre gondoltam - majd megint ki tört belőlem a nevetés

- Ez még mindig ennyire vicces?

- Igen - mondta két nevetés között. Habár ez már nem tartott annyi ideig, mint az előző nevetéseim. Edward felsóhajtott, majd megállt. Előre húzott az ölébe. Én ártatlan képet vágtam. Olyan érdekesen nézett rám. Talán nem megbántottam valamivel? Mélyen a szemébe néztem, mint ahogy ő is tette az enyémmel. Majd megsimítottam az arcát.

- Edward! Sajnálom! - szégyelltem el magam, és elkezdtem a hajammal babrálni, de Edward az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Bella, mit sajnálsz? - simított végig a hajamon.

- Azt, hogy mindig felhoztam, és hogy kinevettelek - sütöttem le újra a szemem.

- Hé! Én nem haragszom! - a lehelete simogatta az arcom

- Tényleg? Pedig én azt hittem... - mielőtt befejezhettem volna a szája már az enyémen volt. A kezem életre kelt. Átfogta Edward nyakát, majd közelebb préseltem magam hozzá. Megszakította a csókot, de homlokát az enyémhez rakta.

- Szeretlek! Te vagy az életem! - lehelte

- Én is. Nekem meg a világ közepe. És megfogadom, hogy nem fogok többet azon nevetni és felhozni sem fogom - szabadkoztam, majd megcsókoltam. Éreztem, hogy közbe mosolyog. Majd mintha eszébe jutott volna valami, elindult, miközben én a karjaiba voltam. Pár másodperc után nagyon sebességre kapcsolt és elkezdett futni. Egyre közeledtünk a fényfolt fele. Mikor már körülbelül 10 méterre voltunk tőle, Edward megállt és letett. Karját a derekamra tette, majd igy, sétálva tettük meg a maradék utat. Ekkor tűnt fel, hogy a fényfoltot bokrok takarják el. És a fényfolt nem más, mint egy tűz. Egy tábortűz. Egyre csak közeledtünk, mikor az egyik bokor megrezdült mellettem, majd kiugrott közüle valaki. Önkéntelenül is de felsikoltottam, és arcomat Edward mellkasába temettem. Ő elkezdte simogatnia hátamat.

- Ezt miért kellett? - ordított valakire Edward

- Sajnálom - mondta Alice. Most komolyan én tőle ijedtem meg? Ahj. Alice-hez fordultam.

- Sajnálom. Én megijedtem. Alaptalanul, mert Edward kiszagolta volna, ha más vámpír van itt, vagy egy vadállat. Csak nem tudom ez magától jött.

- Ne te kérj tőlem bocsánatot. Én kérek elnézést. - hajtotta le a fejét Alice

- Megbocsátok. Jajj ugyan gyerekek. Megijedtem ennyi az egész. Edward miért haragszol Alice-re? - fordultam felé

- Mert megijesztett. - motyogta

- És? Nem történt semmi. Nah gyere ide Alice - tártam ki a karom, majd a másik pillanatban Alice ölelésében találtam magam.

- Köszi Bella! - majd elengedett. Gyertek Jasper már vár rátok - indult el a tűz irányába. Én még nem indultam el, hanem újra Edward fele fordultam.

- Ugyan! Nyugi! - simítottam végig az arcán. - Nem történt semmi! - vigyorogtam. De Edward arca még mindig feszült volt. Ezt látván egy gyors puszit adtam a szájára, majd megfogtam a kezét és elindultam Alice után. A vállam felett hátrapillantottam, hogy az arca még mindig olyan-e. De nem felengedett. Sóhajtottam egyet. Már a bokrokhoz értünk. Edward félrehúzta az ágakat, hogy akadálytalanul át tudjak rajtuk menni. És mit láttam? Egy tábortüzet, körülötte meg farönkökkel. Jazz ezek egyikén ült. De még volt két darab. Az egyik elég nagy volt. Edward afelé a nagy rönk felé húzott, majd feltett ő pedig szorosan mellettem helyezkedett el. Karját derekam köré fonta.

- Mi az Bella, annyira megijedtél, hogy meg sem tudsz szólalni? - nevetett fel Jasper.

- Ez annyira Emmett-esen hangzott nevettem föl.

- Tényleg- helyeselt Alice

- Amúgy ki szervezte ezt az egészet? - érdeklődtem

- Mi. Hárman. Volt rá ma elég időnk - mosolygott Jasper.

- Köszönöm. - hálálkodtam

- Miért csináltatok tüzet, ha az megöl titeket? - tettem föl a kérdést.

- Bella, ne aggódj. Nem lesz velünk semmi baj. - mosolygott Jazz

- És azért csináltuk, hogy ne fázz meg - mondta Edward

- Ó, köszönöm a figyelmességet!

- Igazán nincs mit! - puszilta meg a fejem búbját Edward

- Olyan aranyosak vagytok - csiripelte Alice. Edward és én egyszerre nevettünk fel. - Miről dumcsizzunk?

- Hát nem tudom, meséljetek valamit.

- Rendben. Képzeld Emmett.... - kezdett bele a mondókájába Alice. Egész este beszélgettünk a csillagos ég alatt. A hold és a tűz fénye bevilágította az egész teret. Később esett le, hogy egy tisztáson vagyunk.





Remélem tetszik ;) Komikat kérek ;)