Full Moon 7. rész

Emlékek


- Mi? Mit látsz? Mi lesz? - hápogtam

- Marcus visszamegy Volterrába, ott engedélyt kér, vagy megbeszéli a többiekkel, hogy ránk támadjanak. - mondta Alice még mindig üveges szemekkel. Időközben bejött Carlisle. Edward odafordult hozzá.

- Carlisle, Marcus még ünnepel? - kérdezte meg Edward. Hangjába érezni lehetett az aggodalmat.

- Igen, egy fél órája. És a Volturi többi tagja is elment. Miért? Valami baj van? - kérdezte

- Hát, Marcus felveti a többieknek azt, hogy ránk támadjanak - mondtam idegesen. Éreztem, hogy testemet átjárja a nyugalom. Hálás pillantásokat küldtem Jasper fele.

- Hogy mi? - hüledezett Carlisle, aki általában mindent nyugodtan vesz...

- Jake-ék észrevették, hogy feszültek vagytok? - kérdezte Edward Jasperhez fordulva

- Kétlem. - nevetett fel keserűen - Ti nem láthattátok, de úgy megrohamozták őket a vendégek - mosolygott, habár ez nem szívből jött. Aggódott, látszott az arcán, hogy aggódott. Pedig minket nyugtat. Eszembe jutott a képességem. Jazz képességét egyszer már magamba szivtam, de elraktároztam, ideje elővenni, a dobozt. "Előkotorásztam", a többi felesleges képesség közül, kibontottam a dobozt, és hirtelen megéreztem az érzéseket. Nagyon fura volt. Nem sokszor használom. Ez a második vagy harmadik alkalom. Aggódást, kétségbeesést érzékeltem. No meg szerelmet. Jasperre koncentráltam és próbáltam nyugalmat sugározni felé. Pár pillanat múlva arca csodálkozóvá vált.

- Bella?! - nézett rám érdeklődve. Arcomon egy széles vigyor terült el. - Ez elég fura helyzet. De kösz - hálálkodott

- Nagyon szívesen! - mosolyogtam rá. Majd elcsomagoltam a dobozt, és vissza tettem a helyére.

- Alice van még valami? - kérdezte Jazz most már higgadt fejjel

- Nem, nincs... - várt pár pillanatot, majd hozzátette - még...

- Kettő vagy három nap mire odaérnek? - tettem fel a kérdést

- Valószínűleg kettő, ha futva mennek, ha nem, azt te is tudod - nyelt egy nagyot Edward. - Jaj, kérlek ne haragudj. - jött oda hozzám, hogy a karjaiba vegyen

- Nem, semmi baj. Az a múlt - mosolyogtam rá.ÉS tényleg. Az már nemszámit. Elment, de csak azért, hogy én biztonságban legyek. Őrültség volt, de nem volt helytelen a döntése. Az ő szempontjából nézve. De azért őrültség. Most már az nem számít. - Nem mondta még senki, hogy a jelenbe élj? Ami most számít az te meg én. - adtam egy csókot a szájára.

- Tényleg nagyon sajnálom - szegte le a fejét. Már megint a bűntudatba dagonyázott.

- Csss! - tettem az ujjam a szájára

- Szeretlek! - mondta, majd megint megcsókolt. Belemosolyogtam

- Én is - mondtam két csók között. Mikor ráeszméltem, hogy a szobába nem csak mi vagyunk, elhúzódtam Edwardtól. Ő átfogta a derekamat majd úgy álltunk. Benyitott Esme.

- Ó, lemaradtam valamiről? - kérdezte mit sem sejtve

- Hát, igen... - hallgatott el jelentékteljesen Carlisle - Majd elmondom később.

- Rendben. - mondta Esme, majd kiment. Carlisle pár per néma csönd után követte. Mindenki a szobában a gondolataiba volt merülve. Csak Alice nem. Ő próbált a jövőbe látni, hogy mit válaszolnak Marcus kérésére.

- Alice, ha van valami, szólj majd! - mondtam, de meg sem hallotta.

- Szólunk majd! - mondta Jazz Alice helyett. Majd az ajtó fele kezdtem húzni Edwardot. Majd lementünk a többiekhez, akik kezdtek szivárogni. Elköszöntünk a Denali klántól, majd a nomád vámpíroktól. Jó volt újra látni őket. Már csak Renee és Charlie maradt. Odamentem hát anyámhoz.

- Csak azt akartam megkérdezni, hogy meddig maradsz és hol alszol? - ez a kérdés látszólag váratlanul érte

- Ööö... holnapután megy a gépem. És Charlie-nál alszom.

- Jó, oké. Most indultok, vagy még akartok egy kicsit beszélgetni? - Renee hátra pillantott, majd visszafordult hozzám.

- Megyünk, nem akarunk zavarni. Elég későre jár.

- Anya! - néztem rá jelentőségteljesen - Mi nem alszunk. És amúgy sem zavarsz.

- Ja, tényleg. De akkor is megyek, mert fáradt vagyok. - mondta, majd ásított egyet.

- Jó rendben. Jó éjszakát! - mondtam anyámnak, majd odamentem Charlie-hoz. Megöleltem őt, majd a fülébe súgtam: - Légyszíves, próbáld megbékéltetni vele, azt ami vagyok. - könyörögtem neki. Ő biccentett nehogy meghallja. Hátrafordultam és láttam anyám szemén a döbbenetet. Az arcáról azt lehetett leolvasni, hogy: Hogy tud ilyen fesztelenül társalogni velem? És ölelgetni. Egy vámpírt? Aki mellesleg a lánya... A szívem összeszorult. Majd Renee Charlie oldalán elhagyta a házat. Odasiettem Edwardhoz. Megöleltem. Nagyon hiányzott a biztonság. Egy menekülés. Ez volt nekem Edward. Ő jelentette nekem a világ közepét, a szívem csücskét, a mindenemet. Ő a hátamat kezdte simogatni.

- Én vagyok paranoiás, vagy tényleg az volt leolvasható az arcáról, hogy nem a lányaként gondol rám, hanem mint egy vámpírra? Vagyis, hogy nem tart már a lányaként?

- Nem akartam elmondani, de hogy így ezt felhoztad, nem hazudhatok - hajtotta le a fejét.

- De miért? Miért nem tudta elfogadni ami vagyok, mint Charlie? Ő nagyon jól fogadta. Vagyis, hogy egy óra múlva már érdeklődve kérdezgetett rólam, rólunk... - fakadtam ki

- Csss! Nyugodj meg, kedvesem! - adott egy puszit a fejem búbjára, én meg még jobban hozzábújtam. - Gyere, menjünk fel a szobánkba! - majd megfogta a kezemet, és felhúzott a lépcsőn. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig az ágyhoz siettem és lehuppantam rá. - De azért a lányaként gondol rád, csak...csak... nem tudja, hogy léphetne veled közeli kapcsolatba. Fél tőled. - mondta Edward, majd helyet foglalt közvetlen mellettem. Átkarolta a vállam, majd hátradöntött minket az ágyra. Hozzábújtam. Eszembe jutott mit igértem neki. Végülis nem szomorkodhatok. A jelenben élj.

- Éhes vagyok - jelentettem ki vigyorogva

- Jó, akkor gyere - már állt volna fel, de visszarántottam magam mellé.

- Buta, oroszlánom! - csóváltam meg a fejem, de közben mosolyogtam - Rád vagyok éhes. - Edward felnevetett. Megcsókoltam, közben próbáltam lassan cselekedni. Elkezdtem kigombolni az ingét, miközben ő a cipzárt húzta le. Hallottuk, hogy az ajtó előtt elmegy Emmett és felnevet. Felkuncogtunk, majd belevetettünk magunkat az éjszakába...



Reggel kikászálódtunk az ágyból, majd a nappalit céloztuk meg. Mindenki ott volt. Beszélgettek.

- Lemaradtunk valamiről? - kérdezte meg Edward a többiektől

- Ti nem, de én igen - mondta szomorúan Emmett

- Te mégis miről? - érdeklődtem

- Egy ingyen pornóról - nevetett fel Emmett.

- Hát, még sokról fogsz lemaradni - vigyorogtam. Majd elkezdtem érezni, hogy bizsereg az arcom. Vámpír létemre nem tudok elpirulni, de olyankor az arcom bizsereg. És még egy jó dolog. Vámpír létemre megjött a bátorságom, nyíltan, beszélgetni.

- Hát ezzel nem nyugtatsz meg, Bella! - majd Rose adott neki egy pofont - Jó, bocs! - majd mindenki nevetésben tört ki.

- Jól van, Emmett fejezd be, és minket is avassatok be! - kérte Edward a többiektől

- Nos, hát... - kezdte Carlisle, de Nessie közbevágott

- Szóval, addig nem mehetünk el, nászútra, míg Alice nem látta, a döntést. És azt hiszem addig ti sem. Ha megyünk - nyelt egyet, majd megfogta Jake kezét.

- Nem lesz semmi baj. Bella szinte elpusztíthatatlan - mosolygott rám Esme. - És a farkasok is velünk vannak. Tudjátok mennyire megijedtek előző alkalommal. Na és a nomád vámpírok is biztos segiteni fognak, szóval nincs miért aggódni, igazam van? - nézett körbe Esme

- Tökéletesen - mondta Jasper

- Szóval, megvárjuk mi lesz a döntés, és utána döntünk, hogy mi lesz a nászutakkal? - fogalmaztam meg a hallottakat.

- Pontosan - bólogatott Carlisle

- Oké.

- Megy egy baseball meccs a tv-ben. Odakapcsolhatok? - kérdezte meg Emmett

- Csak nyugodtan - mondta Alice.

- A mi meccsünk nem izgibb? - kérdeztem meg, majd helyet foglaltam Edward mellett. Szorosan magához húzott, majd fejem ráhajtottam a vállára.

- De sokkal! - nevetett fel - Csak a tv-ben nem megy más, ami értelmes.

- Tényleg iskolába megyünk majd? - kérdeztem kiváncsian. Foggalmam sem volt, milyen vámpirfejjel, memóriával suliba járni... Nagyon kiváncsi voltam.

- Majd igen. - mondta Edward.

- Majd... Mikor majd? - néztem a mézarany szempárba

- Úgy...hmm...Carlisle?

- Hmm... még szerintem kellene 60év.

- Óóóó - sóhajtottam

- Viszont! - kezdett bele újra, és a szemeim hirtelen felpattantak - Kutakodhatunk egy kicsit. Ha a kocsikból stilustváltunk, vagyis más kocsija lesz midnnekinek, no meg, először körbe kellene néznie valakinek, hogy a tanárok elmentek-e, van-e a környéken ismerős... Azt javaslom, hogy Nessie nézzen körül. Szimatoljon. A régi papirokat, okmányokat el kellene lopnunk. Ez eddig világos? - fordult Nessie-hez

- Aha, mondhatjuk. - bólogatott

- És még, talán Jacobnak, és Nessie-nek kellene először suliba menniük. Csak a biztonság kedvéért.

- Rendben. - csillant meg a szemem

- He he he! - röhögött fel Jasper. - Ennyire iskolába akarsz járni? - kérdezte kiváncsian.

- Hát... igen. Kiváncsi vagyok milyen vámpirmemóriával az iskola. - nevettem fel

- Unalmas - mondta Jasper, Edward, Emmett, Rosalie és Alice egyszerre. Én úgy éreztem magam, mintha le lennék szavazva.

- Habár, annyira nem is, mióta megismertelek. - kuncogott fel Edward, én pedig a nyakába csókoltam.

- Jajj, - Edward megmerevedett mellettem - jujj, juppiii! - hallottuk meg Alice-t, aki örömében táncolni kezdett, Edward pedig ellazult mellettem, és megcsókolt.

- Be avatna valaki minket is? - kérdeztem

- Jajj persze - majd Alice odatáncolt hozzám. Felállított, karon fogott, és velem is elkezdett táncolni. - Jajj, annyira boldog vagyok. - én meg csak nevettem, nevettem, nevettem magamon, meg ahogy kinézhetek Alice-szel.

- Nah jó! - álltam meg - Mondd el!

- Hát jó - még mindig ott volt az arcán az a levakarhatatlan mosoly.

- Hát a Volturi. - még mindig mosolygott. - Nem fogadták el a javaslatát. Nem engedélyezték neki.

- Hát ez nagyszerű - kiáltott fel örömében Esme

- Akkor ez azt jelenti, hogy akár mi pakolhatnánk is? - kérdezte Jake.

- Mi is? - néztem Edwardra

- Hát persze - örömömben sikkantottam egyet. Nem tudom honnan ez a nagy öröm, lehet Jasper-től, de nem lehetek biztos benne. Mindenki örül. - néztem körbe a szobába - Majd el kezdtem táncolni ami nagyon nem volt jellemző rám. Alice-szel csak táncoltunk, táncoltunk. Nevettünk, míg a többiek nézték a "műsort" és rajtunk röhögtek. Főleg Emmett.

- Jól van, ruhát is vesztek le? Vagy ne reménykedjek? - kuncogott fel

- Bolond - mondtam nevetve. Esmétől meg kapott a fejére.

- He he. - kuncogott Carlisle. Láttam, hogy Jacob megunja - mert már szegény levegőtől fulladt - és kimegy az ajtón, a házukig. Nessie pár perc után követte őt. Talán pakolni megy, mennek. Pakolni?!?! Hirtelenjében felszaladtam a lépcsőn, egyenesen a szobánkba.

A felső szekrényből kivettem 2 bőröndöt, majd elkezdtem először Edward ruháit, majd a sajátomat belegyömöszölni. Már nagyon szerettem volna a "mi" szigetünkön lenni. Szinte onnan kezdődött az életem. Belegondolni is jó, hogy mi történt ott, habár akkor nem tűnt valami mesésnek, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. De az a múlt. A jelenben élünk. Szinte ez a jelmondatommá vált. A kezemben volt még egy kupac ruha, de mikor a bőröndhöz mentem, láttam, hogy tele van. Igaz is minimum egy hónapra megyünk, szóval kell ruha. Elővettem hát még egy bőröndöt, és belepakoltam a maradék ruhát. Ekkor Edward nyitott be.

- Mit csinálsz?

- Ömm... nem látszik? - vigyorogtam rá - Pakolok - vontam vállat.

- Azt én is látom. De én is elpakolhattam volna...

- És én nem? Úgy is fel vagyok csigázva ezzel a házassági évfordulóval, szóval már nem bírtam várni - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam

- Alice még mindig táncol?

- Neem! Jasper lenyugtatta. - felkuncogtam - De egész jól táncoltál - kacsintott rám

- Kösz - mosolyodtam el. - Mikor indulunk?

- Hajnali négykor elég elstartolni.

- Rendben. Addig nem megyünk egy kört az új kocsiddal? - húztam fel a szemöldököm.

- De - a szeme felragyogott, majd 7 másodperc múlva a kocsiban ültünk, és hajtottunk az erdőből kifelé.

- Na? - érdeklődtem - Tetszik? Milyen?

- Szóhoz sem jutok - majd adott egy puszit a fejem búbjára - Nagyon, nagyon szépen köszönöm! - hálálkodott

- Nagyon szívesen! Én is köszönöm az ajándékot.

- Ugyan, az ehhez képest semmi! - nevetett fel - Még kell adnom neked valamit... - töprengett

- Edward! - szóltam rá, de nem hallott - Edward!

- Hmm?

- Nekem nem kell több. Tudod ez egy visszautazás lesz a múltba. Egy emlékekkel teli hónap. És ez nagyon sokat jelent nekem.

- Komolyan mondod. Biztos nem kell más?

- Most te vagy a buta és nem a bárányod. - nevettem fel. - Nekem nem kell más, mint te.

- De hát az meg van neked.

- Tudom. És nem is kell más. Hányszor mondjam el? Van családom. Akiket nagyon szeretek. Van egy lányom, aki tegnap ment férjhet, mellesleg az egyik legjobb barátomhoz. Kell ennél több?

- Nem. - mosolyodott el, majd leállította a motort. Minek? 1 másodperc alatt a kocsi hátsó ölésén voltunk. Edward a mellére vont. - Tényleg nem kell több! - majd lehajolt és megcsókolt....




Kimentünk a reptérre. Nessie-ék gépe egy órával hamarabb indult, mint a milyenk.

- Vigyázzatok magatokra.! - mondtam nekik, majd mindegyiknek adtam egy puszit.

- Meglesz. - vigyorodott Jake. Szegény. Gondolom már egy kis vámpírmentes helyen akar lenni. Gondolatban felkuncogtam. Habár nagyon hól beilleszkedett. Mindenkit megszeretett. még Rosalie-t is! Ez kölcsönös volt. A Cullenek is megszerették őt. - De ti is vigyázzatok magatokra.

- Hát szerintem ezt a bútoroknak kellene mondanod Jake! Én úgy hallottam, hogy egy ágy pórul járta Edwardékat, még régen. - nevetett Emmett, majd mindenki csatlakozott hozzá.

- Akkor, vigyázzatok a bútorokra!

- Meglesz! - vigyorogtam rá, majd eltűntek.

- Jajj Bella! Annyira fogsz hiányozni nekem - jött oda hozzám Alice, majd megölelt.

- Nekem is, te!

- Meg még nekem ez a csacsi, buta bátyóm. - majd odatáncolt Edwardhoz és megölelte.

- Én mondtam, hogy most már nem a bárányod a buta! - nevettem fel. Edward is velem kacagott, majd odasétált hozzám és átkarolt.

- Húúha - mondta Emmett. - Ejnye Edward lealáz egy lány? - röhögött fel az én nagy bátyám.

- Érezétek jól magatokat - jött oda Esme, Carlisle-vel az oldalán.

- Az biztos. - majd a kedvenc féloldalas mosolyát küldte felém. - És még egyszer köszönöm, hogy megengedtétek.

- Ugyan. Csak természetes. - legyintett Carlisle

- Hiányozni fogsz, Bella!- hallottam meg Rose hangját. Meglepődtem. Ilyet még nem mondott.

- Nekem is fogsz Rosalie - mosolyogtam rá.

- Sziasztok, majd hívunk. De lehet, hogy Alice előbb tudósit - vigyorogtam rá.

- Sziasztok! - mondták, majd elkezdtünk emberi tempóba sétálni az ajtó fele.

Leellenőriztéka már hamis útleveleinket, majd gépre szálltunk. A repülőút 2 órás volt. Majd csónakot béreltünk és mentünk a szigetre.

- Rémlik valami - mosolyogtam Edwardra.

- Nekem nagyon is tisztán. - kacagott fel

- Nekem homályosan. - majd eszembe jutott valami. - Szabad?

- Mi? Ja, nyugodtan. Majd elkezdtem Edward gondolatait olvasni.

- Most már nekem is tiszta. Kösz - majd nyomtam egy puszit ajkaira.

Végre megérkeztünk a szigetre, ami nem változott szinte semmit. Eszembe jutott valami. Gyorsan előkotortam a kulcsokat benyitottam, és ott állt. Vagyis egy másik. Egy másik ágy. Önkéntelenül is felnevettem, majd már röhögtem. Edward is bejött a szobába és csatlakozott hozzám. Mikor "kifáradtunk" a nevetésbe, akkor megszólaltam.

- Szóval akkor végigéljük a múltkori időszakot úgy, hogy most én is vámpír vagyok?

- Hát persze. Vegyél föl fürdőruhát. Kinn leszek. - kacsintott rám. És már el is tűnt.

Gyorsan előkotortam a bőröndből a rucit, és átvettem. Siettem kifele. Edward ugyanúgy már a vízbe volt. Belegázoltam a vizbe. Örömömbe sikítottam. Majd mikor már elég mély volt a víz, egy fejest ugrottam. Levegő néklül úszni a legcsodálatosabb dolog. Nah jó nem a legcsodálatosabb de dobogós helyet érdemel. Edwarddal együtt néztük a korallokat, a tenger állatait. Már több órája a viz alatt voltunk. Mikor feljöttem a viz tetejére, láttam, hogy már alig látszik a sziget.

- Eléggé elkóboroltunk. - somolyogtam

- Tényleg. Eléggé. - Majd magamhoz húztam Edwardot, és a mélybe rántottam. A víz alatt elkezdtem őt csókolni. Szenvedélyesen. Jó lesz ez a hónap, hogy csak Ő és Én. Egyedül egy kis szigeten...



Kérek szépen komikat! O_O Köszi :) Ja és Júliának köszönjétek, hogy hozzákezdtem. Hamarabb. Habár nem lett hamarabb kész. De hamarabb elkezdtem XD Bocsi még1x. <3