Életem legszebb nyara 9. fejezet

július 7

Tegnap Charlie megint rosszul volt. Lehet, hogy valami influenza. Gyomorinfluenza. Nem tudom. Belegondolva, ez a hét, egész kellemes volt, noha nem tudhatom már meg, hogy milyen lett volna, Edwad-ék nélkül. Szerintem unalmas...
Még tegnap összepakoltam a bőröndömet. Edward is segített benne, vagyis inkább ő csinálta, mert míg én egyszer fordultam, ő már be is pakolt. A pakolás után, átmentünk Alice-ékhez. Elköszöntem tőlük, mert ők már elmennek. Azt nem mondták, hova, csak azt, hogy el. És oda fog Edward is menni, majd. Azután meg a repülőtéren találkozunk azzal, hogy ők jöttek értem. Rosszat álmodtam nagyon rosszat. Miután felkeltem és ettem, Edward-tól is el kellett búcsúzni:

- Muszáj most menned? - néztem rá bociszemekkel

- Igen, muszáj - simította meg az arcom

- Ó... - görbült lefele a szám sarka

- Nyugi, 5 óra múlva láthatsz. - mosolyodott el, majd arca közeledni kezdett az enyémhez és egy édes, csókot lehelt az ajkamra.

- Hogy mennyi? - nyögtem fel

- Jaj, ne légy ilyen. Múltkor mikor ott hagytalak szótlanul, akkor nem viselkedtél így. Pedig akkor elvileg egy hétig nem láthattál volna...

- Jó, de akkor nem volt idő búcsúzkodni...

- De, hát most sem búcsúzkodunk... - majd az arcán megjelent az értetlenség - Nem válunk el, vagy nem is szakítunk. Még jó, hogy nem! - vont a mellére, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára. Olyan lehetetlenül viselkedem. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, de fogalmam sem volt miért. Szerencsére Edward nem vette észre. Gyorsan letöröltem. És én még azt hittem, hogy nem vette észre. - Te sirsz? - húzott az ágyra, ahova ő leült, engem pedig az ölébe vett.

- Én? Dehogy! - próbáltam színészkedni, de a hangom elcsuklott.

- Jaj, Bella! Édesem, miért sírsz? - ekkor tört ki belőlem a zokogás. - Jaj, gyere ide! - húzott még jobban magához. Én is átöleltem őt, és amennyire tudtam csak öleltem. - Elmondod?

- Csak, nagyon rosszat álmodtam. És olyan valóságosnak tűnt. - szipogtam

- Pontosan mit? - suttogta a fülembe, amitől jóleső borzongás futott végig az egész testemen

- Hát, hogy ma van, és, hogy elbúcsúzunk, és hogy nem látlak már soha többet. Mert lezuhant a gép. Tudom, hogy csak én tudok ilyet kitalálni, de akkor is valóságosnak tűnt. - kezdtem el megint zokogni.

- Jajj, Csacsi Bellám! Nem hagylak el! Addig itt leszek veled amíg az neked a legjobb.

- Az örökkévalóságról beszélsz, ugye tudod? - szipogtam. Nem szolt semmit, csak megpuszilta az arcomat. - Kérhetek valamit? - néztem fel rá először azóta, mióta elkezdtem sírni.

- Persze bármit, ha az a valami felvidítana. Nem szeretem, ha szomorú vagy, olyankor én is az vagyok.

- Változtass át! - könyörögtem. - Én örökké veled akarok lenni. Láthatod, nekem még 5 óra nélküled is kínszenvedés! - az arca el lágyult egz másodpercre, de aztán arca megfeszült.

- Ugyan Bella! Ezt te se gondolhatod komolyan!

- De! Igen is komolyan gondolom. - makacskodtam

- Nem fogom elrabolni a lelked! - mondta mérgesen

- Vidd tied! A szívemmel együtt! - kezdtem el megint zokogni.

- Jaj, Bella! Ne csináld! - húzott közelebb magához! - El fogok késni! De nem akarlak itt hagyni így.

- Ne is menj! - mutattam rá. - Maradj itt! Nem akarom, hogy elmenj! A fenébe, lásson meg Charlie! Nem érdekel! De nem engedlek el! És, ha még nem vagy kész rá, adok neked pár hetet - mosolyogtam rá

- Rendben - hagyta rám, habár tudtam, hogy pár hét múlva úgyse fogja megcsinálni. De ha fontos vagyok neki, akkor meg fogja csinálni. Vagyis nagyon bízom benne! - De Charlie-nak nem szabad meglátnia! De nekem most tényleg menni kell!

- Jó! - álltam fel Edward öléből. Másodperceken belül felállt, karjait a derekam köré csavarta én pedig a kezemet, a nyaka köré.

- Jah, és örülnél nekünk mikor megérkeztek a a reptérre? - villantotta meg csibész mosolyát, aminek nehéz ellenállni.

-Hmm.. még meggondolom - kacagtam fel

-Végre nevet - ujjongott, majd megcsókolt. Mikor abba akarta hagyni a csókot, én visszahúztam a fejét, de háta megfeszült, majd hátrébb lépett. Vett, néhány mély levegőt, majd ujjra, közelebb jött, és két keze közé fogta az arcom.

- Bocsi - pirultam el. Ő csak elmosolyodott, majd újra, hideg ajka az enyémen volt. Bárcsak ne lenne vége. Soha.

- Szeretlek - suttogtam

. Én is. Szeretlek! Imádlak! - simított végig az arcomon - 5 óra múlva. - mondta, majd kilépett az ajtón. Miután becsukta maga mögött az ajtót, lehuppantam az ágyra. Olyan egyedül éreztem magam. Karomat magam köré csavartam, és elképzeltem, hogy Edward megölel. Ez segített valamennyire. Kopogtak. Rohantam, az ajtóhoz, mert reménykedtem, h Edward visszajön. De a rohanás miatt párszor elbotlottam a saját lábamba. De mikor kinyitottam az ajtót, a reményem szertefoszlott, mert Charlie állt az ajtóban a bőröndjeivel.

- Jesszusom Bella! Mi történt?

- Semmiség - legyintettem - Csak szimplán hiányzik Edward.

- No, de ennyire? - hitetlenkedett apám. Én csak bólogattam.

- No, gyere! Hozd a cuccot. Vagyis inkább várj segítek! - majd kihozta a bőröndömet. - Nem hagytál itt semmit? Megnézted?

- Nem hagytam itt semmit. - mondtam - Csak induljunk már! - sürgettem apámat

- Jójó, rendben! - forgatta meg a szemeit. Kiléptünk a szállodából, majd fogtunk egy taxit.

- A reptérre kérem! - mondta apám. - Ez volt az utolsó dolog amire emlékeztem, mielőtt elnyomott az álom.

- Bella! Bella! Ébredj! - keltegetett apám - Sietnünk kell, ha nem akarjuk lekésni a gépet!

- Jó jó, kelek. - mondtam, majd kiszálltunk a kocsiból. Meg kellett szaporázni a léptünket, mivel tényleg késésben voltunk. Eléggé. Mikor beértünk az épületbe meghallottam a nevünket.

- Kérem Charlie Swant és Isabella Marie Swant, hogy menjenek a pénztárhoz. - hallatom meg a hangosbemondó hangját

- Ön Mr Swan - kérdezte meg a nő

- Igen, kérem adják ide a csomagjaikat. - ráraktuk a szalagra, a bőröndjeinket, és elintéztük a jegyeket, azután szaladtunk a váróba, hogy a többi emberrel együtt a busz el vigyen minket a gép indulási helyéhez. Kerestem Edward-ékat, de nem találtam. Hova tűnhettek? Megérhezett a busz, és Edward-ék még sehol. Rossze előérzetem támadt. Nagyon rossz.
A körülbelül 100 ember fel szállt arra, az icike-picike kényelmetlen buszra. Szerencsére pár perc volt az út, a gépig. Majd az emberek elkezdtek tolongani, először le a buszról,a ztán föl. Sikerült elbotlanom a lépcsőbe.

- Bravó, Bella, ügyes vagy! - dorgáltam meg magam. Charlie-val helyet foglaltunk a gépen a másod osztályról. Megnyugodtam, mikor megint meghallottam Alice-nevetését.

- Kérjük csatolják be az öveiket, a felszállást megkezdjük - mondta a pilóta. Mikor elértük a repülési magasságot, kimentem a wc-re. Csak azért, hogy lássam Edwardék felszálltak-e a gépre. Megnyugodtam mikor láttam az arcát. Visszacammogtam kelletlenül a helyemre. Próbáltam elaludni, de nem sikerült, igy hát felidéztem a legszebb pillanatokat amiket Edward-dal töltöttem. Először is ott volt a rét. Jaj, mondom Edward-nak, hogy vigyen el újra oda. De még azt is mondta, hogy elvisz egy olyan helyre, ahol szépen látni a csillagokat. ezekre gondolván mégis csak elnyomott az álom. De felébredtem nemsokára. Egy kicsit mindig is megviselt a leszállás, ezért most felébredtem rá. Eszembe jutott az a tény, hogy nemsokára láthatom. alig vártam, hogy leszálljon a gép. Néhány perc múlva, meghallgatta a kívánságom, és földet értünk. Felsóhajtottam. Sose szerettem igazából gépen utazni. Miután leszálltunk, elmentünk felvenni a bőröndjeinket, majd megcéloztuk a kijáratot. Alig fértem már a bőrömbe. Most már nem kell Charlie előtt színészkedni. Már csak egy mozgólépcső és megláthatom őket. Úgy éreztem, hogy a mozgólépcső megállt, hogy nem akar feljebb menni, de pár másodperc múlva megláttam Edward, Alice és Jasper perifériáját. Gyorsan odaszaladtam hozzájuk, és Edward nyakába ugrottam. Alice a reakciómon felrötyögött. Közben Charlie is odaért.

- Sziasztok! - köszöntötte őket

- Jó napot Charlie - zengték egyszerre

- Úgy hiányoztál suttogtam Edward fülébe, mire felnevetett

- Nekem is. Nagyon! - majd közelebb húzott magához, és megcsókolt.

- Charlie, nem lenne baj, hogyha Bellát elvinnénk hozzánk? - kérdezte meg csilingelve az én legjobb barátnőm.

- Nem, persze. Úgy is itt van a kocsi, haza tudok menni.

- Szia Bells! A bőröndjeidet is viszem.

-Szia apu! - köszöntem el, majd újra megöleltem Edward-ot, majd Alice-t és óvatosan Jazz-t is.

- Itthon vagyunk. - mondtuk egyszerre, mire mindannyian felnevettünk






Sajnálom, hogy késtem egy kicsit. Remélem tetszik. Jah, és eddig már kaptam két novellát. Nagyon jók! Biztatok mindenkit a versenyzésre! ;) Hozzászólásokat szeretnék olvasni ;)