Full Moon 12. rész

A visszavágó

- Na mi volt? - jött egy nagy vigyorral velünk szembe Emmett

- Semmi érdekes... - legyintettem

- Engem az is érdekel! - vigyorgott tovább. Késztetést éreztem arra, hogy jól arcon vágjam. De még nem most jött el az én, illetve mi időnk.

- Hát, igazából... - kezdtem volna bele, de épp Esme jött le a lépcsőn kíváncsi arccal.

- Tudja? - kérdeztem meg Edwardtól

- Még nem - rázta meg a fejét

- Mi történt? - aggodalmaskodott a fogadott anyánk. Egyenesen Emmett szemébe nézett.

- Hé, ne nézz így rám! Én nem csináltam semmit! - adta az ártatlant

- Khmmm... - köhögött egyszerre mindenki.

- Na halljam! - tette csipőre a kezét Esme

- Hát, Emmett baromkokott - kezdett bele Nessie

- És most mivel - sóhajtott lemondóan Esme

- Hát - nézett rám jelentőségteljesen Renesmee. Én pedig ugyanígy néztem föl Edwardra.

- Szóval, ugye Bellával nem itthon voltunk este, és ezt egy kicsit félreértette Emmett, amit később szóvá is tett elég hangosan a parkolóban. Ezután, Bella visszavágott neki, erre besértődött és faképnél hagyott minket. Először nem gondoltuk, hogy készül valamire, de a tesin nagyon furcsán néztek ránk. Elkezdtek rólunk beszélni, hogy szinte testvérek vagyunk, és nem elég, hogy járunk, de még le is fekszünk. Vagyis ezt Emmett mondta nekik. És ez a pletyka el jutott az igazgatóig. Szóval Bellának és nekem, szépen föl kellett menni az igazgatóhoz...

- Ez most komoly? - kerekedtek ki Emmett szemei, majd hangos röhögésben tört ki.

- Igen, komoly. - vigyorgott rá Edward - Szóval, az igazgató pár vicces mondatot is mondott, például ilyen volt az, hogy: " Maguk még olyan fiatalok!" meg "Hihetetlen! Ez a második napjuk ebben iskolában!" - utánozta Edward az igazgató hangját. Emmett már a földön fetrengett, a nevetéstől, habár erre az utolsó két mondatra, mindenki kuncogásban tört ki. Ez a két mondat fenomenális.

- Igen-igen. Eddig értem. Na és kaptatok valamit?

- Igen. Egy intőt. Illetve kettőt, ha Edwardét is beleszámoljuk. - vigyorogtam

- Húha! - mosolygott Esme, de mikor észbe kapott azonnal lefagyott a mosoly az arcáról. - Emmett Cullen! Hozzád még lesz egy-két szava Carlisle-nek. - mondta, majd visszament takarítani

- Szóval akkor jó napotok volt. - vigyorgott Emmett

- Azt nem mondanám . mondta Edward, majd megfogta a kezem és a szobánk felé vettük az irányt.

- Hát Emmett, ezt megszívtad! - mondta Alice nevetve, majd elindult utánunk. Edward kinyitotta az ajtót, majd előre engedett minket Alice-szel.

- Csak a hölgyek után. - mondta és megjelent arcán a kedvenc féloldalas mosolyom.

- Köszönjük - mondtuk egyszerre Alice-szel, majd egymásba karoltunk, és úgy táncoltunk be a szobába, majd elkezdtünk hülyülni és nevetni. Edward, mint külső szemlélő figyelt minket, és ahogy láttam egész jól szórakozott. Edward helyet foglalt az ágy szélén, és hátradőlt. Úgy nézett ki, mint egy adonisz. Késztetést éreztem arra, hogy most azonnal leteperjem, de mivel Alice is benn tartózkodott a szobába, ezért nem tehettem meg... Miután Alice-szel lecsillapodtunk, ledobtuk magunkat az ágyra. Edward közelebb csúszott hozzám, majd elkezdett játszani a hajammal.

- Kitaláltátok már? - kérdezte meg Alice egy kis idő múlva. Edward-ra néztem, ő megrázta a fejét, majd újra elmerült a hajam piszkálásával.

- Még nem. - ráztam meg a fejem

- Pedig én azt láttam, hogy Emmett nagyon megfogja járni! - kacagott fel

- Tényleg? - kérdeztem meg Alice-től, miközben egy vigyor terült szét az arcomon. Alice csak bólintott egyet.

- Akkor azért mondtad azt, hogy " Emmett ezt megszívtad"? - vigyorgott Edward is

- Pontosan - bólogatott Alice

- Na, Kicsi Bella tőrjük a fejünket! - mosolygott rám, majd megpuszilta a homlokomat.

- Jól van Kicsi Edward. - vigyorogtam rá

- Hé, én nem is vagyok kicsi! - kacagott föl

- Én sem.

- Nem a méret a lényeg! - nevetett föl Alice. Ez után a mondat után a ház hangos lett a nevetésünktől.

- Igaz - mondtuk egyszerre Edward-dal.

- Jaj, annyira imádlak titeket! - mosolyogtam rájuk és megfogtam mindegyikük kezét.

- De engem jobban, ugye? - nézett rám bociszemekkel Alice

- Alice, álmodj csak! Én vagyok a férje! - mosolygott önelégülten Edward. - Engem szeret jobban!

- Állj, állj, állj! Mindegyikőtöket ugyanannyira szeretem. Persze külön "kategóriában". - vigyorogtam mindkettejükre. Persze Edward-ot azért lényegesen jobban, de erről Alice-nek nem kellett tudni.

- Szerintem mindegyikünk így van vele! - mosolygott rám Edward

- Úgy bizony! - helyeselt Alice - Mindjárt itt van Carlisle!

- Akkor induljunk le! - pattantam föl az ágyról. Ugye még mindig fogtam a kezüket, szóval magam után mind a kettejüket felhúztam. Ezen elkezdtünk kuncogni.

- Menjünk! - mondta Edward két nevetés között, majd ugyanúgy, mint ahogy jöttünk, kitárta előttünk az ajtót. Miután becsukta egy szempillantás alatt mellettem újra mellettem termett és megfogta a kezem. Mosolyogva néztem föl rá. Ő pedig megajándékozott a kedvenc féloldalas mosolyommal. Carlisle, már benn volt és beszélgetett a többiekkel, mire leértünk a nappaliba.

- Sziasztok! - köszönt a hármasunknak

- Szia Carlisle! - zengtük egyszerre

- Milyen napod volt? - kérdeztem meg, mert nem akartam először az Emmett-es témával kezdeni...

- Eléggé fárasztó. Két műtét... - tette le a kabátját a fotelra, ami eddig a kezén csüngött összehajtva

- Fárasztó? - csodálkozott Jazz

- Igen. Lelkileg. Mindegyikük belehalt a műtétbe. - hajtotta le a fejét, majd leült a fotelbe

- De te mindent megtettél! - mutattam rá a tényre

- Tudom. Az egyiknek a szíve nem bírta az altatót, amibe belehalt. És nem szólt az elején, hogy allergiás rá, vagy hogy nem bírja. A másik pedig azért halt meg, mert a gyakornok elszúrt valamit.

- Na látod! - mondta Esme, majd a fotel szélére ült. - Emmettnek van egy kis mondanivalója.

- Igen? És ugyan mi? - fordult az említett fele

- Nekem? Nincs semmi mondanivalóm. - tiltakozott, közben pedig adta az ártatlant...

- Ha nem ismernélek azt hinném, hogy megijedtél egy kis dorgálástól...- kuncogtam föl

- Már megint kezded? - vágott egy durcás arcot

- Már megint? - fordult felém Carlisle. Emmett-et látva, nagyon engem okolt, és azt akarta, hogy én vigyem el a balhét, amit ő okozott...

- Ő kezdte! - mutattam rá a tényre. - De Edward-dal ittuk meg a levét.

- Kezdem érteni... - ízlelgette a hallottakat - De egy valami nem világos... Miért, mondta azt Emmett, hogy már megint kezded?

- Ó, ez egyszerű - mosolyodtam, el, de a válasszal megelőztek

- Bella volt olyan bátor, hogy vissza mert Emmett-nek szólni. - terült el Edward arcán egy vigyor

- Ó - vigyorgott Carlisle - Mi a bűntett?

- Nem csináltam semmit! Csak Edward-ék voltak szemtelenek. Ők kaptak igazgatói intőt, és nem én...

- Nocsak - fordult a kettősünk felé újra. Rásandítottam Emmett-re, akinek arcán egy önelégül mosoly húzódott.

- Valóban, de az igazgatói irodába Emmett miatt kerültünk! - mondta Edward már egy kicsit paprikásan.

- Szóval akkor halljam valakitől, aki látta, mint külső szemlélő. - kérte

- Akkor mondom én! - lépett közelebb Carlisle-hoz Alice

- Köszönöm. Hallgatlak!

- Szóval, mint tudod Edward és Bella nem itthon töltötték az estét. Én mentem értük a reggel, mert el késtek volna. Emmett ezt elég jól félreértette, és a parkolóba ezt egész hangosan meg is említette, de Bella volt olyan bátor, és visszaszólt neki. Emmett pedig szó nélkül, faképnél hagyott minket. És tulajdonképpen itt kezdődött minden... Tesi órán észrevettük, hogy valahogy olyan furcsán néznek ránk az emberek. Kivált képp Bellára és Edward-ra. Aztán hallottuk, hogy arról sustorogtak, hogy Edward és Bella mit csináltak előző éjszaka, meg hogy ezt nem is lenne szabad hisz testvérek. Meg ehhez hasonlók. Ez mind egy nagy hazugság, csak Emmett találta ki. A pletyka meg, mint tudjuk elég gyorsan terjed... Mindegy. Valahogy ez eljutott az igazgató fülébe, aki behívatta őket. Ott, meg olyanokat mondott, hogy még olyan fiatalok, meg hogy ez a második napjuk ebben az iskolában, ami elég ironikus. És ezen a drága jó testvéreim nevetésben törtek ki. Az igazgató nem értette, hogy miért nevetnek. Azt hitte, hogy rajta gúnyolódnak, és ezért kaptak egy intőt. Tömören ennyi.

- Ejnye Emmett. Most már minden világos. Köszönöm, hogy elmondtad. És tényleg én is elnevettem volna magamat azon, hogy fiatalok vagytok meg hogy ez a második napotok ebben az iskolában. Szóval, adjátok majd ide az ellenőrzőtöket és aláírom. Emmett, veled mit csináljunk?

- Kitaláltátok már, hogy mivel vágtok vissza? - kérdezte meg Jake

- Én nem. - rázta meg a fejét Edward. Nekem meg eszembe jutott most, egy elég jó ötlet.

- Nekem most ugrott be valami. - vigyorogtam - Mi lenne, ha az lenne a büntetése, hogy nem nyúlhat egy egész hétig Rosalie-hoz? - mosolyodtam el egy kicsit félénken.

- Tökéletes. - csapta össze a kezét Carlisle. - Ez szerintem elég nagy és megfelelő büntetés.

- Sajnálom Rose! - néztem rá bocsánatkérően.

- Semmi baj, Bella! Végül is én is ludas vagyok benne, mert meg állíthattam volna...

- Ezz rendes tőled. - biccentettem egyet

- Ne már! Ezt nem tehetitek! - fakadt ki a bűnös

- Ó, dehogyisnem! - vigyorgott Edward

- Ó... - hajtotta le a fejét Emmett

- Még kapsz valamit... Ezt tekinthetjük gyakorlásfélének is. Egy teljes hónapig nem vadászhatsz.

- De... - kezdett bele a mondanivalójába, de Carlisle felemelte a mutatóujját, hogy még nem fejezte be, hogy van még mondanivalója.

- Persze, ha látjuk, hogy már nagyon nem bírod, vagy ha Alice olyat lát amit nem kellene, akkor elengedünk. Mondtam ez félig büntetés, félig gyakorlás.

- Visszatérve arra, amit Bella talált ki, mi lesz akkor ha nem vagyunk ott ahol ők? Például a suliba. Csak az ebédszünetbe látjuk őket. Honnan tudjuk, hogy nem érnek egymáshoz? - kérdezte Jane, egy kis értetlenséggel a hangjába

- Hát.. van nekünk egy Alice-ünk, aki látja a jövőt, meg egy gondolatolvasó Edward-unk, szóval nem lesz itt semmi baj. - mosolyodott el - Gyere menjünk föl a szobámba egy kicsit beszélgetni, Jane!

- Megyek. - mondta, majd felállt a kanapéról.

- Esme jössz te is? - kérdezte meg Carlisle.

- Persze. - felálltak, majd eltűntek a lépcsőfordulóban. Közben végignéztem a többieken. Végül megakadt a szemem Nessie-n. Testhez feszülős top volt rajta, és farmergatya. Nem ám, a ruháján akadt meg a szemem... Egy szempillantás alatt előtte termettem.

- Jé, nagyobb lett a pocid. - mosolyodtam el, majd megsimogattam a karját. Edward ezt hallva rögtön odasietett.

- Tényleg. - mosolygott el büszkén. Olyan furcsa mindjárt nagyszülők leszünk... Hihetetlen, de igaz. 18 évesen nagyszülők. - Jajj, már várom a kis prücsköt - vigyorodott el

- Én is várom. Illetve várjuk. - fogta meg a kezét Jake-nek.

- Már csak 5-6 hónap. - mondta

- Miről folyik a beszélgetés? - táncolt oda Alice, közben húzta magával Jaspert.

- Ó! - mosolyodott el Jazz - Nemsokára jön egy újabb baba.

- Újabb? - húzta föl az egyik szemöldökét Jacob

- Igen. Ugye Nessie volt az első gyerek, kisbaba. A Cullen-ek első babája. És most jön egy újabb.

- És mivel, nekünk vámpíroknak nem lehet gyerekünk, nem foganunk meg ezért nagy kincs egy kisbaba. Ilyenkor kielégíthetjük anyai ösztöneinket. - világosította fel őket Alice

- Ó, értjük. - helyeselt Nessie

- Nemsokára be kell szereznem babaruhákat... - töprengett hangosan Alice - Lány lesz vagy fiú?

- Még nem tudjuk.

- Nem? Carlisle biztos szívesen megnézné, ha megkérnétek... - mondta Alice

- Meglepetést szeretnénk nektek. - mondta mosolyogva lányom. Ilyenkor úgy hasonlít Edward-ra...

- De akkor, hogy vegyek én nektek babaruhákat?

- Úgy, hogy használod a képességed! - mutatott rá Nessie.

- Ó, tényleg. Néha el is felejtem... - kacagott föl

-Ja és légyszi ne mondd el senkinek! És a ruhákat se mutasd meg senkinek, mert abból kiderülne...

- Rendben! - mondta, majd a szeme üvegessé vált. - Már tudom! - sikkantott fel, majd eltáncolt. Jaspert mint egy kis kacsa követte őt.

- Jaj - nyögött fel Edward - Alice, azért ilyenkor igazán lezárhatnád az elméd - tromfolta le

- Jaj, bocsi, nem direkt volt. Csak annyira örülök. - hallottuk meg a hangját az első emeletről. Nessie sóhajtott egyet.

- Már tudod? - kérdezte meg, de inkább egy kijelentésnek szánta. Edward bólintott egyet

- Kár...

- A névről döntöttetek már? - kérdeztem meg figyelemelterelés-képpen. Habár érdekelt is.

- Hát, csak a lány névben sikerült döntenünk... Fiúban még nem jutottunk dűlőre... - kacagott fel.

- Na és ha lány lesz, akkor milyen nevet adnátok neki?

- Bessie Loreley Black.

- Ez nagyon szép név. Loreley. Bessie. - ízlelgettem a neveket.

- Loreley. Ennek nagyon szép a hangzása, dallama. - mondta Edward - És valami azt súgja, hogy a Bessie, a Bella és a Nessie névből jött igaz? - mosolyodott el

- Pontosan. Könnyű annak, aki belelát mások fejébe. - bökte meg Edward-ot Renesmee.

- Ó, tényleg? Most meghatódtam. - mondtam, és éreztem, hogy a szemem viszketni kezd.


Másnap reggel korábban mentünk suliba, mint ahogy szoktunk. Emmett még midnig mérges volt ránk, ezért Rose-zal már beültek a terembe és ott folytatták a beszélgetésüket. Tegnap óta nem értek egymáshoz. Szinte Rose végig Nessi-vel volt, Emmett pedig Jacob-bal, mivel ránk egy kicsit pipa volt. Alice nem látott semmi, ezért elengedtük őket. Idő közben Jason is megérkezett a kocsijával. Mikor meglátta a kis csoportunkat, szíve dobbant egyet, majd közelebb jött hozzánk.

- Sziasztok! - köszönt a csoportunknak

- Szia! - zengtük egy emberként. Jason szemével üres hely után kutatott. Egy hely volt még Jane mellett, ezért leült oda. Edward fellélegzett mellettem, de az én gyomrom miniatűr méretű lett. Jane felém pillantott, én meg bátorítóan rá mosolyogtam. Végül is Alice látná, ha történne valami...

- Miért lélegeztél föl akkor, amikor leült Jane mellé? - suttogtam

- Miért ülsz itt úgy, mintha bármelyik percben történhetne valami?

- Hát, ugye Jane-nek nagyon csábító Jason illata. Ezt én ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az én vérem csábított téged, mikor még ember voltam.

- Ajajj!

- Na és elmondanád, hogy miért lélegeztél föl?

- Azért, mert rájött, hogy semmi esélye nálad. Hogy van valakid, akit mindenkinél jobban szeretsz, és akit nem tud tőled elvenni. És nem akar velem versenyezni, mert tudja, hogy semmi esélye ellenem. Szóval próbál túl lenni rajtad. Ezért, most Jane-re száll rá, aki ugye szabad préda...

- Na végre, hogy felfogta! - fújtam ki a levegőmet. De ebből nem sülhet ki semmi jó...

- Nálunk is jól sült ki, akkor náluk miért ne alakulhatna jól a dolog? - mutatott rá Edward

- Igen, de az van, hogy Jane nem szereti...

- Ja, ez akkor megváltoztat pár dolgot... - miközben mondta, leeresztettem a pajzsom.

- Azért téged meglehetősen jobban szeretlek, mint Alice-t. - utaltam a tegnapi beszélgetésünkre, gondolatban. Edward felkuncogott.

- Reméltem is - válaszolt, majd megcsókolt. Kezeimmel beletúrtam a vörös hajba, és úgy húztam közelebb. Türtőztetnem kellett magamat, mert még is csak a suli udvaron vagyunk... - Igazad van! - mondta, majd abbahagyta a csókot.

- Miért lenne igazam? Hisz nem is mondtam semmit!

- Pontosan - vigyorgott - De a gondolataidat hallom!

- Ó a francba! Úgy hagytam!

- Jaj, ne! Ne húzd vissza kérlek! - könyörgött Edward, de már késő volt.

- Bocsi - formáltam hangtalanul az ajkaimmal. Edward lehajtotta fejét.

- Hé! - kezemet az álla alá tettem, majd felhúztam a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Ezt ő szokta csinálni... - Így minden érdekesebb, hidd el! - mosolyogtam rá, majd megöleltem. Edwardtól kaptam egy puszit a nyakamra. Közben felkerekedett a szél, és egy furcsa, de kicsit ismerős szagot hozott a szél. Mindenki felfigyelt rá. De senki sem látott semmit. Nemsokára elkezdett esni az eső, ezért be kellett menni az épületbe. A nap hamar eltelt. Az utolsó óra után rögtön indultunk is haza. Mikor a ház elé értünk, mindenki szeme kikerekedett. Nem gondoltuk volna, hogy újra látjuk... A verandán ült törökülésbe, és felénk integetett...



Nah, hát itt az új feji. Remélem tetszik^^ Írjátok le a véleményeitek kérlek! ;) Köszi. ♥